Pénzváltás

A korábbi fogalmakban már szó esett róla, hogy a global direktíva láthatóvá teszi a többi fájl számára az egyik forrásfájlban definiált függvényt vagy változót. Hasonlóképpen az extern direktíva tudatja az assemblerrel, hogy az aktuális forrásfájlban használt függvény vagy változó egy másikban van definiálva.

Ez a két direktíva jelenti a fő módját annak, ahogy az assembly kód más forrásfájlokkal együttműködik a modularizáció érdekében.

E direktívák szempontjából közömbös, hogy a külső kódot assemblyben vagy egy magas szintű nyelvben definiálták-e, illetve használják-e. Így például egy magas szintű nyelvben definiált függvény is használható x86-64 kódban, ha extern-ként deklarálták.

Ugyanígy a hívási konvenció mindegyik ilyen függvényre érvényes, legyenek assemblyben vagy magas szintű nyelvekben definiálva, sőt még az operációs rendszerrel (OS) is közös.

Mivel azonban assemblyben az adat csupán bájtok sorozata, fontos tisztában lenni azzal, hogyan kezeli a memóriát a kapcsolódó magas szintű nyelv.

C típusok

A C nyelv gyakori választás olyan magas szintű nyelvként, amely assembly kóddal kapcsolódik össze. Megkönnyíti az operációs rendszerrel való együttműködést, mivel magas szintű burkolókat kínál számos fontos feladathoz, például a képernyőre íráshoz, a billentyűzetről való olvasáshoz vagy dinamikus memória lefoglalásához.

Ezen a kurzuson a tesztek C-ben íródnak, ezért fontos átfogó képet adni a nyelvről.

Primitív típusok

Sok primitív típus létezik C-ben, és a méretük bájtban kifejezve változó lehet. Az alábbi táblázat ezek egy részét foglalja össze, a tipikus méretükkel egy x86-64 rendszeren:

Ezen egész típusok mindegyike lehet előjeles (ez az alapértelmezett) vagy előjel nélküli. Ha előjel nélküliek, ezt külön meg kell adni, például: unsigned int.

Az egész típusokhoz léteznek aliasok, amelyeket a méretük pontos szabályozása érdekében definiáltak:

Ezek az aliasok kiegészíthetők egy u előtaggal az előjel nélküli típus jelzésére, például: uint64_t.

További fontos aliasok:

A _Bool, illetve annak bool aliasa abban egyedülálló, hogy bár egy egész bájtot foglal el, csupán két érték egyikét veheti fel: true (1) és false (0).

E primitív típusok értékei az egész és lebegőpontos értékek szokásos szabályai szerint adódnak át a függvényeknek, illetve térnek vissza azokból.

Enumok

Az enum olyan típus, amely számos, kifejezetten megadott elem közül vehet fel egyet:

enum example {
    example_1,
    example_2,
    example_3,
    example_4
};

C-ben az enumok implicit módon egész típusra konvertálódnak, amely általában egy int, azaz egy 4 bájtos egész szám.

Alapértelmezés szerint az enum első lehetséges eleme 0-ra konvertálódik, és minden rákövetkező elem a következő egész számra. Tehát a fent definiált enum example-ben az example_1 értéke 0, az example_2 értéke 1 lenne, és így tovább.

Lehetőség van arra, hogy megadjuk egy enum bármely elemének értékét, és ilyenkor alapértelmezés szerint a következő elem a következő egész számot kapja értékként:

enum example_2 {
    example_1 = 4,
    example_2 = 8,
    example_3
}; // example_3 is equal to 9

Memóriacímek

C-ben egy memóriacímre egy mutató hivatkozik, amely egy adott típusra mutat, és jelölése a * operátor. Így például az int64_t * egy olyan memóriahelyre utal, ahol egy vagy több int64_t található.

A címeket a szokásos módon 8 bájtos egészként kezeljük.

Tömbök

A tömböket a függvények az első elemükre mutató mutatóként kapják meg, és így is adják vissza.

int64_t example_arr[] = {1, 2, 3}; // this is an array of 3 signed 8-byte integers
fn(example_arr); // this is a function that passes a pointer (int64_t *) to the beginning of the array as an argument

Egy tömb minden eleme a tömb elemtípusának méretével rendelkezik. A fent definiált example_arr például 3 elemből áll, egyenként 8 bájttal, ami összesen 24 bájt.

Mivel a tömbök nem tárolják a hosszukat, általában külön értékre van szükség az elemek számának megadásához, kivéve, ha egy őrszemérték jelöli a végét.

Stringek

A C-beli stringek char-okból álló tömbök, a char pedig egy 1 bájtos típus. A legtöbb string ASCII-karakterekből áll, és NUL-terminált, azaz akkor ér véget, amikor egy 0 értékű bájtot találunk. Ez azt jelenti, hogy a string hosszát általában nem kell külön argumentumként átadni.