Ne legyél túl produktív!

Jonathan: Sziasztok, és üdvözöllek az Exercism Podcastben. Jonathan vagyok, és megtiszteltetés, hogy ma én lehetek a házigazdátok. Franziska van velem, aki az egyik karbantartónk a Go- és JavaScript-kurzuson. Nagy megtiszteltetés, hogy Franziska az Exercism része, és már jó néhány éve közreműködik. Szóval ha régebb óta itt vagy, valószínűleg találkoztál már Franzenskával. Akár a tanulócsoportokban, akár a Go- és JavaScript-kurzusokon. Szóval Franziska, szeretettel köszöntelek ma. Nagyon köszönjük, hogy csatlakoztál hozzánk. Mindjárt bele is vágok, és megkérdezem, hogy kerültél oda, ahol végül kikötöttél.

Franziska: Igen. Nos. Franziska vagyok. Az interneten June vagy June Dev vagyok. Jelenleg Frankfurt közelében élek Németországban, épp csak a városhatáron kívül, egy kis külvárosban. Nemrég új munkába kezdtem az Atlassiannál. Az Atlassian az a cég, amely olyan szeretett vagy épp utált eszközök mögött áll, mint a Trello, a Jira vagy a Confluence. És amit ott csinálok, az egy új eszköz fejlesztése, amely a termékmenedzserek munkáját hivatott segíteni. Mert a Jira a fejlesztőkre összpontosít, és nem igazán illik ahhoz, amit a termékmenedzsereknek tenniük kell: rangsorolni a dolgokat, meg ilyesmi. Szóval kifejezetten nekik építünk valamit. A Go-t kedvelem mint nyelvet. Nagyon tetszik. És a backend Go-ban készül. Szóval amikor megláttam az álláshirdetést, azt gondoltam: hé, ez jó, hogy ilyesmit csinálnak. Jelentkeztem, és megkaptam az állást. Eddig csak vagy 30 nap telt el, nem is tudom, de igen, jó élmény volt. Gyerekként mindig érdekelt a tech, a természettudományok, a sci-fi, nagy Star Trek-rajongó vagyok, minden ilyesmi. Az iskolában jó voltam matekból és fizikából. Akkoriban sokan tanultak számítástechnikát, és mindig azt mondták nekünk, hogy ne azt tanuljuk, amit a többiek, mert akkor később túl sokan lesznek belőlük. És arra gondoltam, oké, talán tényleg nem kéne számítástechnikát tanulnom, mert túl sokan lesznek belőle. Mindegy, szóval arra gondoltam, oké, csináljunk valami hasonlót. Végül fizikát kezdtem tanulni, ami nagyon tetszett az iskolában. A számítástechnika pedig inkább mellékszakként volt jelen. Szóval volt néhány kurzusom, de nem annyi, mint a többieknek. Rájöttem, hogy eljut az ember arra a pontra, ahol el kell gondolkodnia: oké, mit fogok csinálni életem hátralévő részében, igaz? Hogyan keresem a pénzem úgy, hogy közben olyasmit csinálok, ami tényleg tetszik. És rájöttem, hogy a programozás volt az a rész, ami a tanulmányaim során a legjobban tetszett, és amiben jó is voltam. És ebből szerettem volna többet csinálni. Ráadásul ez olyasmi, ami kifizeti a számlákat. Szóval igen, arra gondoltam, oké, hogyan szerezhetek munkát ezen a területen anélkül, hogy klasszikus számítástechnikai diplomám lenne akkoriban. A másik dolog az volt, hogy akkor még nem akartam olyan C-fejlesztő vagy Java-fejlesztő lenni, aki valahol banki backend kódot ír, ilyen régimódi módon. Szóval arra gondoltam, oké, hogyan tanulhatnám meg a modern dolgokat, az internetes webet. Szeretnék valamit építeni ehhez. És akkor egy barátom mesélte, hogy létezik olyan, hogy web-fejlesztő bootcamp, ahová elmehetsz valahová három hónapra, és megtanítanak az új menő dolgokra. Igen. Szóval eldöntöttem, hogy ezt szeretném csinálni. És akkor onnan valószínűleg jobb kiindulópontom lesz az álláskereséshez. Akkoriban viszont Németországban egyáltalán nem voltak ilyenek. Igen. Vagyis vagy évekig jártál volna az egyetemre, igaz? Vagy vannak olyan helyek, ahol egy kicsit dolgozhatsz és tanulhatsz egyszerre, de azok is nagy programok, évekig tartó képzéssel. Bootcamp terén pedig csak olyasmi volt. Startup-gyorsítóprogramok és hasonlók. Ahol tanulsz egy kis kódolást, de aztán menedzsmentet, közgazdaságtant és így tovább. Szóval az nem illett hozzám. Igen, szóval körülnéztem egy kicsit, és akkor találtam egy jó bootcampet Londonban, ahol pont azokat a tantárgyakat tanították, amiket tanulni akartam.

Jonathan: Ez az, ami működteti

Franziska: Ott történik minden. Igen, pontosan. Pontosan. Szóval ahol a menő új dolgok történnek. Igen, megtaláltam ezt a bootcampet, és elmentem oda. Tényleg nagyon jó élmény volt. És Node.js-t csináltunk a backendhez. És aztán visszamentem Frankfurtba, és valóban találtam munkát Node-fejlesztőként. A cég elég menő volt, a tech is nagyon jó, gyorsan belejöttem mindenbe, és jó móka volt, de kicsit szerencsétlen voltam a csapatommal, mert sok nagy egójú, macsó csapattárs volt körülöttem. És ha volt egy megbeszélés, az úgy működött, hogy aki a leghangosabb volt, az nyerte a vitát. És az, az, az nem egy kellemes csapat, amiben lenni jó.

Jonathan: Ez elég gyakori téma, hogy az emberek belevágnak a programozásba, aztán a periférikus, csapattal kapcsolatos dolgok azok, amikre az emberek egyáltalán nem számítanak problémaként vagy kihívásként. Szóval ez elég gyakorinak tűnik. Bocs.

Franziska: Igen. Igen. Feltétlenül. És az ember azt hiszi, hogy eleinte túl nagy értéket tulajdonít a tech résznek. Azt gondolja: ó, ebben az állásban pont az a tech van, amit csinálni akarok, szóval minden rendben lesz. Pedig valójában a csapat része majdnem fontosabb, mint a konkrét tech, amit csinálsz. Igen. Aztán két év után egy barátom, aki CTO volt egy másik frankfurti cégnél... Azt mondta, mi is szeretnénk átalakítani a tech stackünket, és valami újat akarunk építeni, de nem akarunk Node.js-t csinálni. Go-t akartunk. Valamiért így döntöttek, és azt mondta, csatlakozhatok hozzánk. De meg kellene tanulnod a Go-t, persze. És azt mondtam, ha nem bánod, hogy az elején szánok egy kis időt a megtanulására, benne vagyok. Ránéztem egy kicsit a nyelvre, és minden menőnek tűnt. Igen, céget váltottam. És az új helyen a csapat tényleg nagyon jó volt. Ott tényleg az volt, hogy ha mondjuk a vezérigazgatóval vitatkoztál, és jobb volt az érved, azt észrevették. És az emberek reagáltak is rá. Nagyon jó volt velük dolgozni, és az emberek is igazán érdekesek voltak, meg ilyesmi. Szóval öt évig maradtam ott. Sok growth-szolgáltatást építettem, és sokat írtam dokumentációt, koncepciókat, segítettem más fejlesztőket bevezetni a Go-ba, és csináltam egy kis frontend munkát is, meg hasonlókat. Igen, de öt év után az ember új kihívásokat keres, és amit akkor a munkahelyváltás felé terelt, az a Covid-helyzet volt. Észrevettem, hogy amúgy is otthonról dolgozom, igaz? És talán hetente egyszer megyek be az irodába. Szóval arra gondoltam, rengeteg teljesen távoli (full remote) állás van. Talán találhatok valami igazán menőt egy nagyobb cégnél. Ha amúgy is otthonról dolgozom, akkor dolgozhatnék annak a nagyobb, menőbb cégnek is, igaz? Igen, szóval akkor találtam meg ezt az állást az Atlassiannál.

Jonathan: Szóval azt hiszem, a kérdésem arra irányult, hogy a járvány valahogy ráébresztett-e arra, hogy ó, talán van élet Frankfurton és a frankfurti startupvilágon túl is. Mert azt akartam kérdezni, milyen a frankfurti startupvilág mint színtér?

Franziska: Igen, hát először is a Covid kapcsán: amit a Covid megnyitott bennem, az a teljesen távoli munkavégzés gondolata volt. Mert előtte mindig ilyen típus voltam, aki bejár az irodába. Szeretem élőben látni az embereket, meg ahogyan felépítem a napomat, és így tovább. Aztán rájöttem, hogy miután főként két évig távolról dolgoztam, rájöttem, hogy ez így is jó. Bírom. Van egy lányom, amúgy is folyton kifelé kell mennem, meg ilyesmi. Szóval most elég struktúra van a napomban. Ezt mutatta meg nekem a járvány, és ez nyitott rá, hogy másfelé is körülnézhessek. Ami pedig Frankfurtot illeti, itt sok minden történik tech és startup terén, de az sok. Ahogy sejthető, sok minden a banki szférára összpontosít, szóval rengeteg fintech, meg ilyesmi. És az nem különösebben... Dolgoztam korábban fintechben, de ez nem az a téma, amiért különösebben lelkesedem. Igen, szóval ez mindig kicsit... Hát, nem is... és amúgy sem volt túl sok Go-fejlesztő a környéken. Igen, igazából semmi nem tartott különösebben Frankfurtban vagy a frankfurti szcénában. Igen, szóval

Jonathan: Nem, persze. És vannak olyan konkrét nyelvek, amelyekre azt mondanád, hogy Frankfurt fókuszál? Nyilván mondjuk a fintech, az egész. A nyelv, ami ezt alátámasztja, az valamennyire fókusz? Szóval úgy érzed, kicsit ritka faj vagy Go-fejlesztőként Frankfurtban? Vagy egyre többen vannak? Milyennek látod?

Franziska: Igen, jelenleg nehéz megmondani, hogy növekszik-e vagy sem, mert a Covid miatt nem volt túl sok meetup meg hasonló, igaz? Szóval most nehéz megmondani, hogy idővel többen jönnek-e a meetupokra. Igen, szerintem sokkal több történik például a Java világában. Igen, szóval kicsit, kicsit nehéz pontosan megmondani, milyen is a helyzet, de például a JavaScriptnél általában nem olyan nehéz összehozni egy közösséget, mert mindenkinek van valahol egy kis frontend dolga, igaz? Szóval általában több dolog történt ebben a frontend világban, mint a backendben.

Jonathan: És te... gondolom, amikor elkezdtél kódolni, és elmentél a bootcampre, volt benne frontend rész is. Ránéztél egy kicsit, és most inkább a backendre fókuszálsz. Miért szereted jobban a backendet a frontendnél? Vagy ez csak egy feltételezés a részemről?

Franziska: Nem, határozottan, ez olyasmi, amit a bootcamp során jöttem rá, hogy jobban vonz ez a backend rész, és ennek több oka is van. Először is, nem vagyok egy dizájner-típus, szóval ha frontendet csinálsz, általában magadnak is meg kell hoznod néhány döntést. Néha: hogyan is kellene kinéznie? Mit tudok itt tenni? Hogyan javítsam? Írni egy kis CSS-t, meg ilyesmi. És nekem szuper nehéz meghozni ezeket a döntéseket. Persze a való életben kapsz dizájnterveket is. De igen, egyszerűen nincs annyira szemem az ilyesmihez. És látom, hogy azok a frontend-fejlesztők, akiknek van érzékük ehhez és meg tudják csinálni, hatékonyabbak a munkájukban. Szóval ez volt az egyik dolog, amiről úgy éreztem, hogy nem igazán nekem való. A másik rész pedig az volt, hogy jelenleg a frontend világ tényleg szuper bonyolult. A keretrendszerek, amik vannak, a leggyakrabban használtak közül sok igazán nehéz. Szóval bizonyos értelemben a jelenlegi backend is egy kicsit könnyebb. Nehezebb abból a szempontból, hogy nem... nehezebb vizualizálni, igaz? Nem látod a végeredményt úgy, hogy ránézel a képernyőre, és az a végeredmény, mint a frontendnél. De. De a benne lévő tech bonyolultságát tekintve jelenleg inkább könnyebbnek találom, mint ami a frontend világában folyik. Szóval számomra biztos, hogy karrierem valamelyik pontján vissza szeretnék térni a frontendhez is. De várok, hogy jöjjön egy jobb keretrendszer. És aztán, amint ez, amint az a rendetlenség, ami most van, amint lecsillapodik a zűrzavar, és lesz valami jobb, akkor visszatérek, és frontendes leszek.

Jonathan: Talán megvárom, hogy eldöntsd, mikor jön el az a keretrendszer, és akkor csatlakozom hozzád, mert... a JavaScriptre épülő keretrendszereket nézve... és én új vagyok. A szó minden értelmében. Most épp a Go-t próbálom megtanulni, és élvezem. De már pusztán a fogalmak és a gondolati modell, amivel rendelkezned kell, önmagában egy egész új világ. És szerettem volna megkérdezni, hogyan hidalod át a szakadékot a JavaScript megtanulásától, amikor elkezdtél programozni, a Go megtanulásáig. Mert úgy hangzik, mintha elég egyenes folyamat lett volna neked: oké, JavaScriptből Go-ba. De milyen volt? Mit tettél az átállás érdekében?

Franziska: Igen. Jó kérdés. Valami, ami itt fontos: a JavaScript nem az egyetlen nyelvem volt, igaz? Az egyetemen nem sok nyelvbe ástam bele mélyen, de tanultam C-t, Java-t, C++-t, tanultam olyat, mint a MATLAB, meg néhány egzotikus nyelvet. Szóval nekem a JavaScript már vagy az ötödik nyelvem volt, a Go pedig a hatodik. Szóval nekem például a Go olyan dolog volt, amiről az ember hallja, hogy mutatók meg ilyesmik, és ha csak a JavaScriptből jönnél, az teljesen új lett volna, és meg kellett volna tanulnom, mi is ez az egész. De mivel a háttérben ott volt mindez a többi nyelv, ezt már ismertem a C-ből, C++-ból és társaikból. Szóval igen, sok mindenre támaszkodtam, amit korábban az egyetemen tanultam, és ez nagyon megkönnyítette a beletanulást. A másik dolog, ami segít a Go-nál, hogy meglehetősen minimál nyelv. Nincs benne olyan sok kulcsszó, nincs benne olyan sok felépíthető szerkezet. Elég gyorsan át lehet jutni rajta. Általában azt szoktam mondani, hogy menj el a hivatalos túrára, a weboldalra vagy az Exercism-re, vagy amit szeretnél. És két-három hét alatt végigérhetsz rajta. És szilárd megértésed lesz. A JavaScriptnél ez lehetetlen lenne. Sokkal hosszabb idő kell ahhoz is, hogy szilárdan megértsd az alapokat, és aztán még rengeteg más dolgot kell megtanulni. Szóval igen. Az is sokat segített, hogy az a nyelv volt a cél, megkönnyítette az átállást.

Jonathan: Oké. Szóval most az Atlassiannál dolgozol, és említetted egy kicsit a termékek és a tech közötti átfedést, meg az ilyesmiket. És azt mondtad, hogy a fintech nem igazán ad neked sokat, nem különösebben izgalmas számodra. Azt mondanád, hogy a termékvilág és a tech meg a termék közötti határfelület az a terület, amit igazán élvezel? És/vagy konkrétan mi a tech világában az, ami a szenvedélyed, ha össze tudnád foglalni? Tudom, hogy ez egy nagyon nagy kérdés, de mesélnél egy kicsit erről?

Franziska: Igen, többféle terület vagy téma is érdekel. Nem csak az, ahol most dolgozom, hanem például sok minden tetszik a fogyasztói termékek területén. Vannak cégek, mint például a Hello Fresh, amelyek sok menő dolgot csinálnak. Menő, techhez kapcsolódó dolgokat is, vagy sok minden van például az oktatás területén, mint az Exercism és hasonlók. Aztán a másik terület a fejlesztői tooling körül van, vagy általában a csapatoknak szóló tooling körül. Igen, szóval több terület van, és ez volt az egyik azon dolgok közül, ahol úgy gondoltam: hé, nagyon is van értelme ebben segíteni az embereknek. És konkrétan a termékmenedzsmenttel kapcsolatban elmondhatom ezt az anekdotát Jeremyval... és a korábbi cégem vezérigazgatójának is elmeséltem ezt az új állást és azt, hogy min fogok dolgozni, és ő pont ugyanazt mondta, mint Jeremy, az Exercism alapítója. Pontosan ugyanazt mondta nekem: azért választottad ezt az állást, mert frusztrált volt a termékmenedzsment-készségeim miatt? Szóval ez az egész... és ez elárulja, hogy a termékmenedzsment és annak jobbá tétele mindig is olyasmi volt, amiért lelkesedtem. Mert a helyzet az, hogy fejlesztőként megírhatod a világ legjobb kódját. De ha rosszat írsz, vagyis ha rosszat építesz, akkor az egész semmit sem ér, igaz? Szóval ha a termékmenedzsered nem végzett jó munkát abban, hogy kiderítse, mi az, amit építened kellene, akkor lehet, hogy soha senki nem használja azt, amit építettél, mert nem elemezték jól a piacot, aztán nem rangsoroltak jól, és így tovább. És ezt megtapasztaltam a korábbi munkahelyeimen. Sok olyan dolgot építettem, ami soha nem látott napvilágot, mert nem volt jó prioritizálási folyamat, igaz? Ezért gondolom, hogy a termékmenedzsment e területének általános javítása a világ fejlesztőinek életét is sokkal jobbá teszi, mert akkor a megfelelő dolgokat építhetik, és valóban értéket teremthetnek, ahelyett hogy olyasmit építenének, ami a kukában végzi, vagy soha nem látják a felhasználók.

Jonathan: Igen, nem, ez tényleg nagyon érdekes, mert amit itt megragadsz, az mentálisan... Azt hiszem, gyakran volt ez a gondolkodásmódunk, hogy ha jó vagy a techben, akkor mindent a háttérben csinálsz. Soha nem látod meg a napvilágot személyként, mert a tech dolgokat csinálod, és hát nagyjából ez a sztereotípia, mondhatni. De úgy tűnik, az elmúlt néhány évben egyre nagyobb mértékű átfedés van a tech és az üzleti oldal között. És nekem... én mindig az agilis mint fogalom körül gondolkodtam. És szerintem az agilis fogalom valójában egy üzleti szemléletmód, vagy inkább egyfajta ránézés a dolgokra, amit egy technikai csapatra erőltetnek. Számomra, ha őszinte akarok lenni, úgy tűnik, hogy ez segít, de nem hiszem, hogy valaha is láttam volna egy agilis környezetet. Vagy hogy időben hozta volna a gyümölcsét, ha van ebben valami. És talán azért, mert korábban rosszul vezetve láttam, de tényleg úgy tűnik, hogy nagyobb az átfedés, a fejlesztők kezdenek jobban bele akarni folyni az üzleti oldalba, amit szerintem igazán érdekes, és azt gondolom, hogy valójában jó dolog, mert ez azt jelenti, hogy a döntések egészében jobbak lesznek.

Franziska: Igen, hát, néhány fejlesztő jobban be akar folyni, mások viszont nem akarnak jobban befolyni, de nekik is be kell folyniuk. A helyzet az, hogy ez egyszerűen nem működik úgy, hogy a termékmenedzsment leül, mindent feldarabol, aztán átdobja a falon, a fejlesztőd megépíti, és akkor minden rendben. Soha nem működött igazán jól, még a múltban sem, amikor ez volt a standard modell. És manapság... igen, nagyobb hangsúly van rajta, de mindig is az volt a helyes, ha több párbeszéd van a fejlesztők és a dizájnerek, a fejlesztők és a termékmenedzserek között. És amikor... amikor lejjebb a folyamatban is vannak érintettek, mondjuk van egy ügyfélszolgálati csapatod, és esetleg valaki, aki a karbantartást végzi, vagy amit csak szeretnél. Minél szorosabban dolgoznak együtt, és minél inkább közösen dolgozzák ki a legjobb megoldást valamire, annál jobb, annál több értéket tudtok együtt teremteni. És ez mindig is így volt. Például jelenleg azon a funkción dolgozunk, és a termékmenedzsmentnek rengeteg ötlete van, hogy mi lehetne része ennek az új funkciónak az első iterációjában, de ők maguk nem tudják megítélni. Hogy ez a dolog hozzáadása egy plusz nap munka-e, vagy felrobbantaná-e az egész scope-ot, és három hónappal több munkát jelentene? Igen. Szóval nekik ezt lehetetlen megítélni. Így az egyetlen módja annak, hogy jó csomagot találjunk ehhez az első iterációhoz, az, hogy beszélünk egymással, és elmondjuk: ezt könnyű lenne hozzáadni. Ezt nehéz hozzáadni, és így tovább. És akkor megtaláljuk a megfelelő scope-ot. És igen, a munkám jó oldala az Atlassiannál, hogy van egy termékmenedzserünk, aki ugyanígy látja ezt. Mindig azt mondja, hogy a scope kétirányú dolog. Nekem itt vannak ötleteim, de neked is be kell vinned inputot arról, hogy mi a leglogikusabb. És akkor közösen kitalálunk valamit. Azt is látom, hogy amikor végigmentem a felvételi folyamaton, ez az egész kommunikáció másokkal, más csapatokkal, meg ilyesmi, most nagy hangsúlyt kap. Sok ember kérdezi: hogyan dolgoztál más csapatokkal együtt? És tényleg, már csak azáltal, hogy beszélnek veled, megítélik, mennyire tudod jól megfogalmazni magad, mert szuper fontos, hogy törődj azzal, mit csinálnak a többi csapatok, és bevonódj.

Jonathan: Ez így sokkal integráltabb megközelítésnek tűnik. És akkor ez, ez elvezet egy másik gondolathoz, mert gyakran

Franziska: Ó, talán mielőtt továbblépünk, szóval említetted az agilis trigger szót, igaz? Szóval erre muszáj ráugranom. Nem tudom, szándékos volt-e, csak hogy felbosszants, vagy nem. Igen. Az agilissel kapcsolatban én mindig úgy érzem, hogy azok az alapötletek, ahonnan ez az egész származik, hogy az emberek fontosabbak a folyamatoknál, és ezek az alapvető dolgok, amikkel régen előálltak, még mindig nagyon értelmesek. Sok varázslat van körülöttük. De aztán jöttek a tanácsadóik, és kitalálták ezeket a hatalmas keretrendszereket, meg ilyesmiket, aztán eladták őket, és vannak scrum masterek, meg hasonlók. És a tapasztalatom is, ahogy mondtad, hogy sok mindez nem segít annyit. Ha például a termék és a fejlesztők nem kommunikálnak valami jól, akkor az sem igazán javítja a helyzetet, ha mindezeket a struktúrákat csak ráaggatjuk. Szóval igen, én sem vagyok nagy rajongója ezeknek a szokásos scrum-gyakorlatoknak, agilis gyakorlatoknak, és nem láttam ezt sehol sem szuperül működni.

Jonathan: Ez azért érdekes, mert úgy tűnik... Ha állást keresel a LinkedInen, mondjuk product ownerként vagy termékmenedzserként, akkor mindenhol scrum, agilis. Mindenhol csak ámul az ember. De hát nagyon vicces, hogy a leginkább... hogy is mondjam... a legeredményesebb fejlesztőcsapatok, amiket láttam, azok Kanbanban dolgoztak, ahol nincs feltétlenül nyomás, hogy egy adott időkereten belül produkálni kelljen, mégis minőséget hoz, és úgy tűnik, mintha a felelősséget visszaadnád az egyénnek, hogy csak elszámoltatható legyen, ami igazán érdekes volt végigcsinálni, mert a fiatal csapatok megragadnak az agilisnál, nem működik, frusztráltak lesznek, aztán végül a Kannál kötnek ki, ahol csak szép lassan, folyamatosan apránként haladunk, és a dolgok működnek. De szerintem az is érdekes, amikor egy terméked van, mint vállalkozás, szemben azzal, amikor másoknak építesz termékeket. Nem tudom, mi volt a korábbi munkahelyed, hogy az egy belső termék volt-e. Az Atlassiannál tudom, hogy lényegében a saját termékeiteket építitek.

Franziska: Igen, én mindig a saját termékeimet építettem. Soha nem dolgoztam ügynökségeknél.

Jonathan: Igen. Az ügynökséges dolog egy rémálom, mert ott mindenki minden fejlesztési órát górcső alá vesz, meg ilyesmi, és azt mondják: de nem értem. Miért kerül nekem ez a gomb 400 dollárba? Hát azért, mert azt akartad, hogy innen ide kerüljön, ami az egész backend átdolgozását jelentette. Szóval szeretnék feltenni neked egy kérdést, amit már sok embernek feltettünk a különféle podcastjeinkben és élő adásainkban. Ez pedig ez az egész gondolat, hogy melyik az a domb, amin hajlandó lennél meghalni, vagyis amit az egész életeddel védenél, ha egy véleményről van szó, vagy a techben. Nem azt akarjuk mondani, hogy ezt a véleményt kötelező vallanod, hanem inkább csak azt, hogy melyik az az egy érték vagy vélemény, amiről azt mondanád, hogy abszolút kulcsfontosságú számodra, és szeretnéd, ha mindenhol jelen lenne a tech világában. Ez elég tág kérdés, de van egy dolog, amit nagyon határozottan védenél a techben?

Franziska: Azt hittem, egy kicsit könnyedebbre veszed ezt. Én inkább a könnyed, népszerűtlen véleménnyel szerettem volna jönni. Az is rendben van?

Jonathan: Igen, feltétlenül.

Franziska: Oké, nincs olyan sok ilyen szuper nagy dombom, amin meghalnék. Szóval az egyik dolog, ami mellett határozottan kiállok, hogy sok ember azt javasolja, hogy optimalizáld a személyes fejlesztői környezetedet. És szerintem ez nagyrészt túlértékelt. Szóval az emberek azt mondják: ó, meg kell tanulnod a Vimot, mert akkor soha többé nem nyúlsz az egérhez, és az olyan nagyszerű, meg ilyesmi. És az emberek, az emberek elhiszik ezt, amikor újak a szakmában. És aztán egy évig tanulják az összes varázslatos gyorsbillentyűt, meg hasonlókat. És aztán, igen. De végül, nem is tudom, talán egy nappal spórolnak egy év alatt, vagy valami ilyesmi. Szóval az az egy év szenvedés, az az egy év kínlódás nem térült meg. És sok ilyen dolog van, az emberek azt mondják, hogy legyen beállítva az összes aliasod a terminálodhoz a dotfiles fájljaidban, és azt mondják, ismerned kell az összes gyorsbillentyűt, meg ilyesmi, és rengeteg időt töltesz ezek megtanulásával, de aztán csak annyit spórolsz. És szerintem itt az történik, hogy az emberek túlbecsülik, mennyi időt töltesz gépeléssel a munkádban, igaz? Ahogy korábban említettük, a munka nagy része kommunikáció is. A munka nagy része valójában gondolkodás. Igen. És a napodnak csak egy része telik tényleges gépeléssel: kód gépelésével, parancsok gépelésével, meg ilyesmivel. Szóval sokan a napnak ezt a nagyon kis részét optimalizálják, és véleményem szerint, igen, ha ez a hobbid, akkor csináld. Vagy ha van benne valami hasonló érték a számodra. Ha SRE vagy, azaz megbízhatósági mérnök, és szerverekre hackelsz bele, meg ilyesmi, akkor lehet, hogy van értelme ismerni a Vimot, igaz? Mert nem tudsz grafikus felületet nyitni. De ha nincs rá szükséged, akkor ne törődj vele. Használd azt, amivel kényelmesen érzed magad. Például a gyorsbillentyűknél mindig azt mondom: oké, a legtöbb grafikus felület megmutatja a gyorsbillentyűt közvetlenül a dolog mellett, amire kattintasz. Szóval ha naponta ötször kattintasz rá, akkor oké, talán van értelme. Vagy ha ötpercenként. Akkor lehet, hogy érdemes megjegyezni: tudod mit, a mentés gyorsbillentyűje tényleg jó, ha folyton azt nyomod. De ha nem, akkor maradj boldogan a grafikus felületednél, csináld a dolgod, és inkább a tényleges programozási készségeid fejlesztésére szánj időt. Csinálj néhány feladatot, valami ilyesmit. Tanulj meg egy új nyelvet. Mit, mindegy. De igen, ez olyasmi, amit mindig próbálok elmondani az új fejlesztőknek: ne hagyd magad megfélemlíteni azoktól az emberektől, akik azt mondják, hogy ezeket az ősi szerkesztőket kell használnod, és ott kell optimalizálnod a produktivitásodat...

Jonathan: Ez vicces, mert gyakran az emberek szenvedélye is beszivárog a képbe, és ez érthető. Mert: ó, szuper izgatott vagyok, mert optimalizáltam az életemet. De ha tényleg belegondolsz, az nem mindig a legjobb. Ilyen volt az én tanulási tapasztalatom is, csak annyi minden volt, amit az emberek, ajánlások, amiket az emberek kapnak. És aztán, ha felmész a YouTube-ra, és beírod, hogy hogyan tanulj meg kódolni, valaki ott kezdi, hogy hogyan állítsd be a GitHubodat. Valaki ott kezdi, hogy hogyan értsd meg a terminált, stb. Én meg azon gondolkodom, hogy le kell húzni, hogy lokálisan dolgozhass, meg az online szerkesztőn, mindegy. Nos, szerintem ez egy igazán jó tanács. Tartsd viszonylag egyszerűen. Szóval ha több időt fogsz gondolkodással tölteni, hogyan, mit teszel, hogy átgondolj egy problémát? Ha van egy helyzet a munkádban, vagy általában, mit csinálsz a napodban? Kiszakítasz rá időt? Milyen a folyamatod?

Franziska: Egy dolog, amivel szeretek kezdeni, hogy lényegében egy kicsit előbb megkapom a problémát, mielőtt ténylegesen meg kellene oldanom, aztán csak a fejemben tartom egy hétig vagy valameddig. És aztán csak a zuhany alatt egy kicsit gondolkodom rajta. És lefekvés előtt egy kicsit gondolkodom rajta, és csak forgatom a fejemben egy darabig. És ez általában segít, hogy találjak néhány kiindulópontot. És onnan, különösen ha munkáról van szó, általában elkezdem leírni néhány pontot, mert a leírás határozottan segít kitisztítani az elmémet, megtalálni azokat a pontokat, amiket még meg kell beszélnem a termékmenedzserrel, mert nem tudom pontosan, mire van szükség ott az ügyfeleknek. Szóval leírom, amit már tudok, és hogy hogyan oldjam meg őket. És általában leírok egy elég nagy táblázatot a nyitott kérdésekről, akár valaki másnak a csapatban, akár magamnak, dolgokat, amiket ki kell deríteni. És aztán ez tényleg segít tisztázni a dolgokat. És aztán a szuper magas szintű koncepcióból megpróbálom lebontani konkrétabb programozási feladatokra. Szóval hogyan néz ki az API? Milyen adatokat kell tárolnom ehhez? És aztán hogyan jut el a story pointtól az adatig és vissza, és milyen logikának kell lejátszódnia az úton? Ez változó. Lehet, hogy már a korábbi gondolkodási folyamatban megtaláltam a megoldandó problémák nagy részét, de az is előfordul, hogy amikor elkezdek kódolni, új problémákba ütközöm, amikre nem számítottam, és akkor vissza kell lépnem, újra át kell gondolnom, majd visszatérnem a tényleges kódhoz. Szóval ez is előfordulhat. De általában a módszer az, hogy először egy kicsit átgondolom a dolgot. Ha előre megoldok néhány problémát, az sokat segít. És aztán vagy egyenes a kód, vagy igen, újabb problémákba ütközöm, és visszalépek, de az is rendben van.

Jonathan: Oké. Nem, ez menő. Úgy tűnik, gyakran ez jár a fejemben, hogy ha főállású programozó vagy, akkor szó szerint ott ülsz a számítógépednél. Reggeltől estig, és csak apránként dolgozol. De kezdem felismerni, hogy a problémák átgondolásának képessége... és azt hiszem, az Exercism is erre próbál ráerősíteni, hogy jól gondold át a problémát. Győződj meg róla, hogy minden kontextus a birtokodban van. És akkor a kódolás valójában csak e folyamat kifejeződése, megvalósítva. És Jeremy is ugyanezt mondaná. Szerintem ő sok mindent átgondol, aztán viszonylag rövid kódot ír.

Franziska: Igen. És igen. Egy gyakori tipp az is, hogy kezdd el kommentekben leírni, mit szeretnél, hogy ez a dolog csináljon. Oké, először ezt kell megtennem, aztán ez lett az eredmény, aztán az, és utána kitöltöm a kódrészeket az adott részhez. Szóval ez is sokat segít.

Jonathan: Ez vicces volt, mert amit mondasz, azt most mindenképp ki fogom próbálni, mert rájöttem... amikor programoznod kell, és különösen a Go tanulásakor, vagy akármi máskor. Szóval az egyik feladat, amit próbáltam megoldani, az volt, hogy vegyél be egy bemenetet a billentyűzetről, tárold el, majd add vissza, hogy ennyi tipped volt, vagy valami ilyesmi. De az egész folyamat, hogy végiggondoljam és lebontsam azt a problémát a tényleges, apró részfeladatokig, az valami volt, amivel egyáltalán nem voltam tisztában. Szóval igazán érdekes volt megtanulni, hogyan gondolkodjak el egy ilyen problémán. Lépésről lépésre. Szóval nem, ez néhány menő kis tipp, amit mindenképp magammal viszek.

Franziska: Ez is olyasmi, amit sokan szóvá tesznek az Exercism-ön, vagyis sokan nem küzdenek annyira a nyelv és a szintaxis megértésével. De aztán ez az egész, hogy hogyan oldjam meg ezt a meglehetősen általános problémát, na az az, amivel az emberek küzdenek. És megpróbáltunk egy kicsit dokumentációt is biztosítani erről, ahol azt mondjuk: íme, ez egy jó forrás ahhoz, hogy megtanulj programozóként gondolkodni, meg ilyesmi. De igen, lehet, hogy ebben is tudunk még jobbat tenni.

Jonathan: Nem, az, nem, ez igaz. És azt hiszem, ez egy érdekes kérdéshez vezet, amit én is feltettem már néhány embernek, és ami mindig érdekes volt, amikor másokkal beszéltem. Ez pedig ez az egész gondolat, hogy mikor kattant be neked a programozás? Nem tudom, volt-e valaha ilyen érzésed. Voltak fogalmak és elmélet, átmentél a tankönyveken, aztán egy reggel felébredtél, és hirtelen azt mondtad: ó, hát ez teljesen logikus. Nekem gyakran ilyen volt a tanulási tapasztalatom. Mikor volt ez nálad, vagy megtörtént-e egyáltalán? Vagy csak fokozatos volt: oké, szép lassan megértettem. Mi volt az?

Franziska: Ó, igen, gondolkodtam ezen egy kicsit, és igen, szerintem volt egy kattanás. De hadd kezdjem azzal, hogy nem kattant be, ha szabad. Szóval amikor tizenéves voltam, volt egy ilyen játéklaptopom, amin volt néhány játék. És volt olyan funkciója is, hogy BASIC-ben programozhattál. És a nagyapám bejött hozzám, aki egyébként lyukkártyákon kezdett programozni. Szóval ő mindig benne volt a techben, és azt mondta: ó, de jó, hogy itt programozhatsz. Meg akarta mutatni, hogy a programozás menő dolog. És úgy kezdte, ahogy mindenki. Beírta, hogy print Hello world, és kiírta, hogy Hello world. Én meg csak néztem: én is be tudom írni, hogy Hello World. Te meg mit csinálsz? Aztán ő meg: nem, ez azt csinálja, amit mondasz neki. És így tovább. Aztán beírta, hogy egy meg kettő az, és kiírta, hogy három. Én meg: ezt a számológépem is tudja. Én meg: ezt a számológépem is tudja. Mit akarsz itt nekem megmutatni? Nem értettem. Aztán később volt egyfajta számítástechnika-óra az iskolában. És ott Turbo Pascalunk volt, és volt hozzá valami plugin vagy ilyesmi, amivel volt egy kis teknős, és az rajzolt valamit a képernyőre. És ott adtak néhány menő feladatot, ahol beírtál valamilyen képleteket, és azok igazán menő, bonyolult fraktálokat rajzoltak a végén. Olyanokat, amik levelekhez hasonlítanak, meg ilyesmi, és ezt mindössze egy kis képlet beírásával kaptad, ami megmondja a teknősnek, mit rajzoljon. És ez volt számomra az a pont, ahol bekapcsolt, mert rájöttem, hogy ilyen szuper egyszerű utasításokkal létrehozható ez a bonyolult dolog, amit én magam soha nem tudtam volna megcsinálni. Hiszen nem tudtam volna annyi vonalat megrajzolni, igaz? Szóval ez volt számomra az a dolog: ó, igen. Szóval ez többet tud, mint amit én egyébként tudtam volna. De igen, előtte a nagyapám magyarázataiból és abból, amit mutatott, hát az nem működött. De igen, amikor ezt láttam, ezt a grafikus dolgot, és láttam, milyen kevés utasítás kell ahhoz, hogy a számítógép megcsinálja ezt a bonyolult dolgot, ott kattant be nálam.

Jonathan: Oké, ez menő, mert nekem a metódusokkal volt ilyen a minap. Azt kérdeztem, mi a fene az a metódus? És egyszerűen nem esett le a tantusz. Nekem a kémiával volt ugyanígy. Két évig kellett tanulnom, aztán egyik napról a másikra a periódusos rendszer teljesen logikussá vált. Akkor 16 éves voltam. És emlékszem, azt gondoltam: jézusom, ez a legkönnyebb dolog. El sem hiszem, hogy két évig nem értettem ezt. És akkor a vizsga gyerekjáték volt. Mert úgy éreztem, minden válasz benne van a periódusos rendszerben. Csak el kell végezned a magad kis számítását, és minden összeáll a fejedben. És az is érdekes volt, hogy emberekkel beszéltem arról, mikor kattant be nekik az a pillanat. És Rebeccától, akit ismersz, vagy ismerhetsz az Exercism-ön a Unison-kurzusból, megkérdeztem... mert ő angol irodalmat végzett az egyetemen. És megkérdeztem: hogyan jutottál el az angol irodalomtól a programozásig? És milyen módszert használtál a fejedben, hogy fogalmilag átállj? És ő azt mondta, hogy a programot, amit írt, egy történetként képzelte el, egy narratívaként, ahol van főszereplő, és a függvények voltak a szereplők, meg ilyesmi. És én meg: ó, hű, ez annyira érdekes. Soha nem gondoltam volna erre így. Nem, ez tényleg

Franziska: Igen. De ez visszacsatol ahhoz, amit a kommentekről beszéltünk, igaz? Hogy előbb írsz, mint a kód. Pontosan így meséled el előbb a történetet, aztán megírod hozzá a tényleges kódot.

Jonathan: Ez igazán menő, hogy ezt megemlítetted, mert szerintem ha felismerem, hogy valójában egy történetet írok a kommentjeimben, akkor azt mindenképp magammal viszem. Nem

Franziska: És még egy dolog erről a témáról: végeztek néhány kutatást arról, milyen emberek jók például a programozásban, és rájöttek, hogy valójában a verbális készségeid, például hogy hány szót ismersz, meg ilyesmi, nagy szerepet játszanak ebben. Szóval ha például... az elnevezés a programozásban mindig is nehéz dolognak számít. Ha jó vagy abban, hogy jó szavakat találj ki arra, amivel épp foglalkozol, az sokkal jobbá teszi a kódodat. Szóval valójában nem csak a matekról és az analitikus dolgokról szól. Sok szól arról is, hogy jó vagy a szavakkal, amire elsőre talán nem is számítanál.

Jonathan: Nem, hát végső soron ez nyelv, gondolom, ami egy érdekes gondolat, ami eszembe jutott. Te természetesen német vagy, hát az az anyanyelved. Most az Atlassiannál angolul fejlesztesz? És korábban is angolul? Szóval hogyan... mert azt mondanám, hogy talán sajnos minden angolul van. És te remekül beszélsz angolul, de az iskolában tanultál angolul, aztán a programozás mind németül volt, vagy hogyan tanultad mindezt meg abból a tapasztalatból?

Franziska: Igen, leginkább szerencsés voltam, hogy a programozás nagy része angolul volt, és a kommentek is angolul, meg ilyesmi. Nem mindig a legjobb angolsággal, de. De rendben van. Igen, ami az angoltanulást illeti, sosem voltam jó angolból az iskolában. De szerencsém volt az egyetemen, hogy eltölthettem egy évet, egy cseréévet az Egyesült Királyságban. Szóval ez volt az, amikor tényleg belekerültem a nyelvbe. És aztán az angolom sokkal jobb lett. Utána gyerekjáték volt az egész, de előtte tényleg nagyon rossz volt. És igen, az az év, amikor tényleg megtanultam a nyelvet, később abban is segített, hogy tudjak kommunikálni a nem Németországból származó kollégákkal, meg ilyesmi. És aztán a... Ez határozottan egy tényező. Vagyis ha az angol nem az anyanyelved, akkor ismét nehezebb harcolnod a dolgok megfelelő elnevezéséért, igaz? És az elnevezés. Ezt minden egyes kódsorral megteszed, amit írsz, igaz? Folyton hozzárendelsz valamit valamihez, és a lehető legjobban kell elnevezned azt a dolgot, hogy a kód világos legyen.

Jonathan: Nem, ez nem tűnik olyan könnyűnek a nem angol anyanyelvűek számára. És szerintem ez is változni kezd majd. A minap láttam egy cikket, hogy India jelenleg a világ leggyorsabban növekvő tech területe. És az angol... akár az angolnál maradnak, akár a helyi dialektusoknál, amiből tudom, hogy sok van Indiában. Csak érdekes mindezt végiggondolni, végiggondolni az egészet. Szóval lassan egy óra telt el. Nagyon élveztem. Van még egy kérdésem hozzád, Franziska. És itt most te tehetsz egy ajánlást. Az Exercism közösségének. Mi lenne az az egy ajánlásod? Bármi lehet, egy kipróbálandó ételtől kezdve egy sétáig, vagy bármi, amit ajánlani szeretnél a közösségnek. Mi lenne az ajánlásod az Exercism közösségének erre a hétre?

Franziska: Igen, visszatérek ahhoz a produktivitás témához, amiről a népszerűtlen véleményben beszéltem. Szóval az ajánlásom az lenne, hogy tarts egy szünetet, és nézd végig azt a Netflix-sorozatot, amit mindig is meg akartál nézni, vagy bármit. Általában az emberek, az emberek nagyon rá vannak fókuszálva arra, hogy az egész napjukat produktívan töltsék. És ez nem tesz jót az agyadnak. Nem tesz jót az agyadnak, hogy ennyire optimalizálod. Az agyadnak ahhoz, hogy jó legyen a munkában, hogy kreatív legyen, meg ilyesmi, szünetekre van szüksége, mert ilyen szünetekben dolgozik a dolgokon. És igen, és akkor csak leülni a kanapéra, és egy kicsit nézni valami sorozatot vagy akármit, az jó dolog. Ez jó dolog, hogy adj egy kis időt az agyadnak, hogy a háttérben végezze a dolgát. És szerintem a szünetek, az idő kivétele alulértékelt dolog. Szóval ez lenne az ajánlásom. Ne érezd bűnösnek magad, amiért szünetet tartasz, és csak pihensz.

Jonathan: Menő. Nem, ez nagyon tetszik. Nos, mindenki, amikor ezt hallgatod, ez Franziska ajánlása, tanácsa erre a hétre. Szóval Franziska, nagyon köszönöm az idődet, mindazt, amit az Exercism-be fektetsz, és az összes gondolkodást és a közösséggel való kapcsolatodat. Tudom, hogy rengeteget foglalkoztál az Exercism-mel, a fejlesztésével és a segítésével, és ezt nagyon értékeljük. Szóval csak szerettem volna megköszönni, és köszönöm az idődet ma reggel. Nemzeti ünnep van, amikor kint ünnepelhetnél vagy csinálhatnál valami szórakoztatót. És te ide adtad az idődet, szóval hatalmasra értékelem. Csak még ott maradtam a hívásban, miután leállítottam a felvételt, de csak szerettem volna nagyon megköszönni, és igen, legyen nagyon szép a napod hátralévő része. Menő.

Franziska: Köszönöm, hogy itt lehettem.