Véletlenül lettem programozó!

Jonathan: Nos, szervusztok mindenki, és szeretettel köszöntelek titeket az Exercism közösségi podcastban. A nevem Jonathan, és a dél-afrikai Fokvárosból jelentkezem. Most délután öt óra van, és megtiszteltetés, hogy Thelma csatlakozott hozzám, aki tudtommal jelenleg Wisconsinban él. És nagy megtiszteltetés, hogy ma interjút készíthetek vele, és egy kicsit többet megtudhatok a történetéről, arról, hogyan találkozott össze a technológia az ő történetével. Szóval Thelma, nagyon örülnék, ha egy kicsit bemutatkoznál, mesélnél arról, hogyan jutottál oda, ahol most vagy, és talán kicsit később beszélgethetünk a technológiáról meg hasonlókról. Szóval üdvözlünk. Thelma: Igen, uram. Attól tartok, minden véletlenül történt. Üzleti főiskolára mentem, mert nem akartam felboncolni a csalást. Az üzleti főiskolán közgazdaságtan szakon tanultam. És nem vagyok olyan ember, akit különösebben érdekelnek a dolgok, de láthatólag elég jól teljesítettem ahhoz, hogy a professzoraim... úgy döntsenek, jelentkezzem mesterképzésre. És így a Brown Universityre kerültem, közgazdaságtan szakon. És szinte azonnal megismertem a férjemet, és hat hét múlva már össze is házasodtunk. Hat hét, hűha. A férjem fizikus volt, aki kevés tiszteletet érzett a közgazdaságtan iránt. Szóval... a szakom után a nap ikonja Milton Friedman volt. És előadtam a teljes életművét. A férjem egy ülés alatt kidolgozta. Egy másik ülésen pedig lerombolta. Nem újítottam meg az ösztöndíjamat, aminek a férjem nem igazán örült. Jonathan: Igen, elhiszem. Thelma: És utána egy ideig csak sodródtam. Fogalmam sem volt, mit csináljak, és úgy beültem matekkurzusokra, amik valójában túl nehezek voltak. Jonathan: Mm-hm. Thelma: És ekkor már Wisconsinban voltunk. A férjem épp egy hosszú Fortran-programot írt egy halom lyukkártyával, és nagyon ideges lett, mert... amint leadott valamit, egész éjjel várnia kellett. Abban az időben, hogy eredményt kapjon, és az eredmény az esetek legalább felében az volt, hogy eltévesztette a vessző helyét. Így vagy üres kimenetet kapott, vagy egy rakás szemetet. Szóval elkezdtem a válla fölött figyelni, és beillesztettem a kóbor vesszőket meg javítottam az elgépeléseket, és eljutottam oda, hogy elhatároztam, elvégzek egy kurzust 4chanból. El is végeztem egy kurzust Fortranból, és a kurzus után a professzorom felhívott, és azt mondta: otthagyom az egyetemet, és szoftveres tanácsadó céget nyitok. Nem jönnél el hozzám dolgozni? Jonathan: Hűha. Thelma: Szóval ez volt az első találkozásom a programozással, és a Fortrannal kezdtem. És akkor... Az első program, amit kért tőlem... a bowling volt. Könyvelés, ami nem a pontozást jelentette, hanem hogy nyilván tartsam a főnököm személyes bowlingligáját. Aztán elég sok programot írtam abban a munkában. Nos, a lányom elkezdte mesélni a barátainak, hogy anya munkája teheneket öl, mert az egyik program, amit írtam... kiszámolta, mit kell etetni egy fejőstehénnel, ahol megadták a fontban mért súlyt, és nekem a legkisebb költségű felosztást kellett elvégeznem a gabonák és hasonlók között, ami kielégíti a tápanyagszükségletet. És volt egy mennyiségi követelmény is. Hogy kielégítse az összes követelményt, és a legkisebb költséggel. És mindezt egy olyan gépen, aminek 48k volt a memóriája. El tudod képzelni. Milyen lehetett egy ilyen legkisebb költségű programnak lennie. És egy nap felhívott egy gazdálkodó. Azt mondod nekem, hogy 10 font sót etessek a teheneimmel. Úgy tűnik, kielégítette az összes tápanyagszükségletet, és a legolcsóbb mennyiséget kereste. 10 font só. És ennyi volt. És mivel nagyon kevés hely állt rendelkezésemre, nem sok... felső határt szabtam. A dolgoknak. Volt egy-kettő, de valahogy a só nem került bele. És aztán írtam egy hardverleltár-programot meg ilyesmiket. Nedvesség. A legfőbb dolog, amire emlékszem ezzel kapcsolatban, hogy volt egy PDP gépük. Oké. És busszal jártam a... helyemről a kukoricamalomhoz az egyik nagy PVP merevlemezzel Jonathan: Oké, igen, elég nagy lehetett. Thelma: És végül bezárta a szoftveres részleget, mert elkezdett Apple-viszonteladó lenni, és az sokkal jobban ment, mint a szoftver. Jonathan: Igen, elhiszem. Hűha. Szóval így kerültél bele... Talán ez a kezdeti szakasz. Szóval miután véget ért a szoftveres munka, ahol lényegében feleslegessé váltál. Ne aggódj, ne aggódj. Semmi baj. Thelma: Sok spamhívást kapok. Jonathan: Ez folyton nagyon idegesítő lehet. Szóval akkor, volt már más állás a tarsolyodban, amikor véget ért a szoftveres tanácsadás, vagy csak úgy voltál, hogy oké, mi jön most? Thelma: Kicsit homályos, hogy pontosan mik is voltak, öö... az idővonalak. Annyit tudok, hogy elmentem az orvosi egyetemre önkéntesnek. Egy élettanprofesszor volt, és átadott nekem egy C-ben írt programot, amit Fortranra akart fordítani. Így tanultam meg a C-t. Jonathan: Oké. Mesélnél egy kicsit a Fortranról? Személy szerint nem nagyon ismerem. Még nem vagyok annyira technikás, de szívesen megtudnék egy kicsit többet a Fortranról. Thelma: Én nem vagyok különösebben technikás. Ez az egyik első... nyelv, ami létezik, meg ilyesmi. Van benne néhány, nem is tudom. Valami konkrétabbat kellene kérdezned. Jonathan: Semmi baj, ne aggódj egyáltalán. Csak nagyjából szerettem volna megtudni, hova illik, gondolom, a sok különböző nyelv között, ami létezik. De mivel ez nem az én technikai... nos, a technikai terep nem igazán az erősségem. Ez teljesen rendben van, visszatérhetünk a történetmeséléshez. Szerintem az valószínűleg kicsit közelebb van az én pályámhoz, hogy úgy mondjam. De térjünk vissza oda, hogy... szóval elkezdtél önkénteskedni ennél az orvosi egyetemnél. Közben felvetted a C-t. Igen, és aztán. Thelma: Igen, és aztán megtudtam, hogy... Valaki, aki az UWM informatikai rendszerét vezette, ahol a férjem fizikus, akkor éppen az orvosi egyetem IT-ját vitte, beszéltem vele, és kaptam egy állást, hogy adatbázisos dolgokat csináljak neki. Valószínűleg ez volt a valaha írt legrosszabb adatbázis, és szerencsére nem emlékszem a nevére. Szóval ott tanultam egy kicsit az adatbázisokról. De a legizgalmasabb dolog az orvosi egyetemen számomra. És ez valójában csak része a történetnek. A technikai rész az, hogy volt egy csodálatos, hatalmas öltözőjük, ahol lezuhanyozhattam a kilenc mérföldes bringázásom után. Jonathan: Hűha, szóval minden nap kilenc mérföldet tekertél oda, és kilencet vissza. Thelma: Köszönöm. Én soha nem dolgoztam teljes munkaidőben. Nem érdekelt a karrier. Szórakoztattam magam. Ez így van rendjén. Jonathan: Igen, igen. Szóval most egy kicsit visszalépek az iskolás időkhöz. Azt mondtad, hogy közgazdaságtannal foglalkoztál, és szinte véletlenül kerültél a közgazdaságtanhoz. Igen. Volt valami oka, hogy úgy voltál... Úgy értem, mert az iskolában gyakran választhatsz, hogy oké, angol irodalmat fogok tanulni vagy a művészeteket vagy bármit. És aztán ott van nyilván a tudományos oldal, és a közgazdaságtan talán mondhatni jóval közelebb áll a tudományos oldalhoz. Volt bármi oka, hogy efelé húztál, vagy csak úgy volt, hogy hú, ez érdekesnek tűnt akkoriban? Thelma: Igen. Üzleti iskolába jártam. Nem érdekelt az üzlet. Nem érdekelt a marketing. A közgazdaságtan számított valahogy az elit dolognak abban az iskolában. Ez vonzott ehhez a dologhoz. Jonathan: Oké, nos, azt mondtad, hogy igazából... a karrier nem igazán neked való. És javíts ki, ha tévedek, csak megpróbálom összefoglalni és összerakni a dolgokat. És úgy tűnik, szinte véletlenül kaptál rá a programozásra, ahogy mondtad, a férjed válla fölött figyelve, C-ből Fortranra fordítva, öö, volt valaha olyan pont, jézusom Thelma: Szerintem ez ugyanaz a hívás. Oké, próbálok bedugni. Jonathan: Bocsánat. Semmi baj. Volt valaha olyan pillanat, amikor valami bekapcsolt nálad, amikor azt mondtad, hát, ebben egész jó vagyok. Ez több, mint egy hobbi vagy egy érdeklődés. Volt valaha olyan pont, amikor azt mondtad, hát, ez valami olyasmi... amiben aktívan fejlődni vagy elmélyülni szeretnék. Volt ez valaha, eszedbe jutott ez valaha? Thelma: Amint elkezdtem a férjem válla fölött figyelni, ráfüggtem. Azonnal ráfüggtem. Igazából azt gondoltam, ez olyasmi, mint egy keresztrejtvény. Jonathan: Oké, szóval a folyamat problémamegoldó jellege volt az, ami felkeltette a figyelmedet, amikor épp rájöttél a megoldásra? Thelma: Nem igazán, nem vagyok benne valami jó. Amit igazán szerettem, az az volt, hogy írtál, vagy én írtam valamit, ami abszolút nem állt össze. És aztán átfuttattad a fordítón, és a fordító rámutatott egy csomó hibádra. Ez mindig interaktív volt számomra: ott voltam én meg a Fortran, mint fordított nyelv. Nem tudom, tudod-e, mit jelent ez. Jonathan: Igen, ismerem. Thelma: Oké, szóval ráadásul abban az időben a hibaüzenetek... Jonathan: Igen, ismerem. Thelma: ...amiket a fordító adott, elég szörnyűek voltak, megint egy rejtvény volt kitalálni. Mit állítanak hibásnak. Szerintem ebben sokkal jobbak lettek. Jonathan: Igen, oké, jó ezt tudni. Jó ezt tudni. Thelma: De olyan volt, mintha valaki fogta volna a kezem, és ezt nagyon szerettem. Jonathan: Oké, szóval azt mondtad, hogy a férjed kitépte a haját, miután megcsinálta az összes lyukkártyát, és aztán egész éjjel várnia kellett, hogy lássa, működik-e valami. Ez csak azért volt, mert a dolgok... Thelma: Ő egyáltalán nem érdeklődött a programozás iránt. Csak az eredmény érdekelte. Fizikus volt. Fizikai eredményeket keresett. Jonathan: Na, ez az igazi partnerség, remek partnerség. Ugorjunk előre néhány évet, és hogyan találtál rá az Exercism-re, és mi az az Exercism-ben, amit kifejezetten élvezel? Thelma: Jaj! Miután nyugdíjba mentem, és már nagyon rég nyugdíjas vagyok. Csináltam önkéntes munkát, néhány érdekes önkéntes munkát. Aztán az elfogyott, és nagyon nehézzé vált önkéntes munkát találnom. Szóval leültem a számítógéphez. Az első dolog, amit találtam, az Udacity volt. Ismered az Udacityt? Jonathan: Öö, ismerősen cseng, de nem nagyon ismerem. Oké, ez- ez- Oké, ez egy online... kurzusok, és nagyon korán találtam rá. Mostanra üzletszerűek lettek. A kurzusok ingyenesek voltak, 15 perc volt, aztán adtak egy feladatot. Csináltam velük egy Python-kurzust, és nagyon élveztem. Thelma: Utána... elővettem. Egy modult, amit a férjemnek írtam... lineáris algebrából C++-ban, amit abszolút utáltam. Ott van az a sok memóriaallokáció, amivel bajlódni kell. Igen. És emiatt mindig a víz alatt kötöttem ki. Igen. És lefordítottam Pythonra, és olyan csodálatos érzés volt, mert Pythonban minden memóriás dolgot megcsinálnak helyetted. Igen. Jonathan: Biztos vagyok benne, hogy sok fáradságot és időt megspórolt. Thelma: De, ó, és elveszítettem a fonalat, hogy miért is mondtam ezt. Valami járt a fejemben. Jonathan: Ó, csak az Exercism körül volt. Hogyan találtál rá az Exercism-re? Az Udacityvel dolgoztál. Thelma: Szóval a Python után kerestem valamit, amit csinálhatnék, és semmit sem találtam. Aztán sodródtam, és rátaláltam az Exercism-re. A ti platformotok abszolút tökéletes számomra. Úgy értem... Olyan szabad lehetsz, öö... amennyire csak akarsz. Megcsinálhatod a tanulófeladatokat. Dönthetsz úgy, hogy nincs szükségem a tanulófeladatokra. És a mentorálás itt teljesen fantasztikus. Ez menő. Ezt nem tudnád. Jonathan: Köszönöm. Thelma: És persze most éppen extra fantasztikus mentorálásban van részem. Rávettem a fiamat, hogy csatlakozzon. És a fiam most épp JavaScriptben mentorál engem. Jonathan: Remek, remek, ez nagyszerű. Thelma: Egy hétig volt a platformon, és már panaszkodott, te is találkoztál vele. Jonathan: Igen, nem, pontosan, pontosan. Szóval most hogyan néz ki a mindennapod, Thelma, a kódolás és a programozás szempontjából? Csak a problémamegoldó oldalát élvezed? A programozás még mindig nagy része az életednek? Hogyan áll össze mindez? Thelma: Nagy része az életemnek. Reménytelen vagyok az olyan dolgokban, mint a filmnézés. És a férjem hét éve meghalt, szóval megözvegyültem, és egyedül élek. Próbálok minél többet kimozdulni. Az idén már végeztem a bringával, annyira leesett a hőmérséklet, hogy nem tudom csinálni. Bár amikor a Johnson Controlsnál dolgoztam. Nyolc fokban is bringáztam. Jonathan: Fahrenheit, csak hogy tisztázzam. Igen, mert a 8 Celsius-fok elviselhető, de a 8 Fahrenheit-fok, azt hiszem, egy másik szint. Az nagyon hideg. Szóval én ezt már nem tudom csinálni. Szóval arra számítok, hogy többet leszek bezárva, mint szeretném. Thelma: és a programozás az, ami megakadályoz abban, hogy megőrüljek, mert emiatt nem tudok sok mindent megtenni, amit az emberek a szórakozásukra tesznek. És a mentorálás is, az nekem egy interakció. Vannak barátaim. Egyre többen, akik úgy tűnik, azt mesélik, hogy terápiára járnak. Látogasd meg a Beadaholique.com oldalt minden gyöngyfűzési kellékedért! Úgy tűnik, ez mostanában a menő dolog, hogy az embernek terapeutája van. Szóval elkezdtem azt mondani az embereknek, hogy ó, igen, remek ülésem volt a terapeutámmal a minap, és valójában az egyik Exercism-mentorra gondolok. Jonathan: Nagyon jók, nagyon terápiásak, és közben tanulsz is valamit, ami szintén nagyon hasznos. Igen. Ez fantasztikus, ez csodálatos. Szóval, Thelma, érdekel, az Exercism-nél az egyik dolog, amit mindig igyekszünk a lehető legrészletesebben megérteni, hogy milyen tanácsokat adnál azoknak, akik meg akarják tanulni a programozást? És ez elég széles körű embereket jelenthet, és mindenkinek egyedi módja van a tanulásra és a dolgok megértésére. De vannak-e konkrét viselkedésminták vagy szokások, amiket határozottan javasolnál valakinek, aki tanul, hogy kipróbáljon, ragaszkodjon hozzá, bármilyen szokások, amiket szerinted az embereknek valóban igyekezniük kell kialakítani a tanuláshoz? Thelma: Úgy érzem, ez szomorú. Ahogy én leginkább belemerülök a dolgokba, az nem igazán az, ahogy mások csinálják. Például nemrég volt egy hozzászólás valakitől, aki panaszkodott, hogy nem elég tanítást kapunk a feladatokhoz. Nekem pedig inkább unalmas tud lenni a tanítási rész. Szóval ha elém tesznek egy feladatot, az az első pont, ahol tudni akarok a modulról vagy bármiről, ami az ilyen feladat megoldásához kell. Kimegyek és megkérdezem a Google-t, na, itt, hogyan csinálod ezt? Mm-hm. Amíg meg nem látom, hogy szükség van rá. Nagyon nehéznek találom, hogy belekezdjek. Nem tudok kézikönyveket olvasni. Nem tudok kézikönyvet olvasni. Mondom neked. Jonathan: Nagyon népszerű vagy ma reggel. Úgy értem, nekem biztos minden... Hívnak. Thelma: Nem tudom, mi ez. Általában nem szokott ilyen lenni. Jonathan: Ó, nem, ne aggódj egyáltalán. Oké, szóval úgy tűnik, hogy számodra, és talán az egyik javaslatod a tanulóknak az lenne, hogy csinálj valamit, aminek valódi, életszerű jelentése van. És ez az értelme. Én így értem. Erre tennéd a voksod leginkább, ami azt illeti, hogyan válj jártassá, vagy hogyan tanulj meg magát egy programozási nyelvet. Thelma: Igen. Észrevettem, hogy vannak barátaim, akik addig semmihez sem nyúlnak, amíg el nem olvasták az összes dokumentációt. Hogy legyen némi érzésük hozzá. És valószínűleg jobbak, mint én. Jonathan: Nos, úgy értem, ez valószínűleg más, más módok. Úgy értem, én személy szerint tudom, hogy ha nagyon lassan, szisztematikusan, de egy strukturált dolgon haladok végig, az segít, de aztán az is igazán hasznos, ha kis darabokban alkalmazom, ahelyett hogy elárasztana, és megpróbálnám az egészet. Az egészet egyetlen csapásra megvalósítani. Gondolom, csak a tapasztalat az, amit javasolsz, hogy valódi élethelyzetekben tapasztalatot szerezni igazán kulcsfontosságú. Szóval Thelma, van egy kérdésem hozzád. És itt most megoszthatod az egész Exercism közösséggel azt az egy ajánlást, amit adnál. És bármi lehet. Lehet az, hogy menj és kóstolj meg egy kis sushit, vagy próbálj megtanulni egy új programozási nyelvet, vagy menj el bringázni. Bármi lehet, amit csak akarsz. De milyen ajánlást szeretnél adni az egész Exercism közösségnek erre a hétre? És gyakorlatilag bármit mondhatsz, ésszerű kereteken belül. Thelma: Nos, most éppen. Rettenetesen jól szórakozom, hogy a fiam mentorál. Nehezen boldogulnak a kommunikációval... Tudod, hogy van a család? Rooooaaah, vonj be valakit egy mentorálási kapcsolatba. Jonathan: hogy lássad, és nézd meg, mi történik. Ez nagyszerű, és érezd jól magad benne. Azt is nagyon szerettem volna megemlíteni, hogy. Thelma: Sok különböző dolgot csináltam ebben a nem-karrieremben. Elmentem egy Johnson Controls nevű céghez, és belefogtam a szimulációs szoftverekbe. Thelma: Oké, hűha. Még a Pepsi-palack alján is dolgozhattam akkoriban, ami nem volt jól kiegyensúlyozva. Programoztam egy matematikus barátomnak, aki a Riemann-sejtésen dolgozott, mint nagyjából a világ összes többi matematikusa. Csináltam neki néhány Pythonos dolgot. Nem tudom, sok érdekes dolgot csináltam. Szerettem volna ezeket is megosztani. Jonathan: Igen, ez menő. Biztos vagyok benne, hogy valójában sok mindenbe belemerülhetnénk. Biztos vagyok benne, hogy... Azt mondod, hogy nem tudod feltétlenül, mit mondj, de szerintem sok minden van ebben, amit valamikor elő tudnál húzni a kalapodból. De Thelma, csak szerettem volna megköszönni, hogy megadtad nekünk... Tudom, hogy nem sok idő mélyen belemerülni sok részletbe és árnyalatba, de csak szerettem volna megköszönni, hogy megosztottál egy kis szeletet az élettapasztalatodból, különösen azt, hogyan kapcsolódik a programozáshoz és a fejlesztéshez. A reményünk ezzel a podcasttal az, hogy inspirál embereket a világ minden tájáról, mindenféle színű, hátterű, fajú stb. embert, hogy igazán felvegye... Hogy azt, amit ezekben a podcastekben hallanak, aztán alkalmazzák is. Szóval az élettörténetek, és hogy egy kicsit hallunk rólad, biztos vagyok benne, hogy inspirálni fog valakit valahol, hogy elkezdjen valamit, kísérletezzen egy kicsit. Szóval csak meg akartam köszönni ezt. És biztos vagyok benne, hogy találkozunk még a fórumon, és valamikor mentorálsz majd embereket. És örülök, hogy itt vagy. Thelma: Nem! Én nem mentorálok senkit. Bár nagyon szeretnék közreműködőként bekapcsolódni, nem mentorálóként. Jonathan: Oké, nos, az nagyszerű lenne. Ha szeretnél közreműködni, valamikor egyeztethetünk. De csak köszönöm a kis betekintést az életedbe, meg néhány dolgot, ami szóba került. Nagyon értékelem. Szóval maradj még a vonalban egyelőre. De Thelma, köszönöm. Ha valaki szeretne kapcsolatba lépni veled, biztos vagyok benne, hogy valahogy nyitott lennél rá. Nem fogom kiadni az e-mail-címedet az egész világnak. De ha bárki szeretne kapcsolatba lépni Thelmával, írjon nekem, és onnan visszük tovább a dolgokat. De nagyon köszönöm az idődet. Kiváltság volt, hogy beszélgettünk, és csak maradj a vonalban, és majd egyeztetünk. Thelma: Köszönöm.