Tanulj programozni egy program történetének elmesélésével

Jonathan: Rebecca, köszöntelek az Exercism podcastben. Fantasztikus, hogy itt vagy. Nagy megtiszteltetés, hogy beszélgethetek veled. Nálad hajnali 7:30 van, nálam pedig most délután 4:30. Üdvözöllek. Pontosan hol vagy a világon?

Rebecca: Seattle-ben, Washingtonban élek, szóval kora reggel hívlak.

Jonathan: Remek, és gondolom, már ki van töltve a kávé, sőt a pótlás is készen van, melegen várja a napot.

Rebecca: Ó, igen, pont mellettem. Van egy plusz Chemexem, és a napom jól fel lesz töltve.

Jonathan: Oké. Remek. Szóval Rebecca, üdvözöllek. Egy kicsit ismerlek az Exercism-nél végzett munkádból, konkrétan magából a Unison kurzusból, de mielőtt ebbe belemennénk egy kicsit, szeretnék egy kicsit többet megtudni rólad, és hogy hogyan kerültél Seattle-be. Egy kicsit Seattle is szóba kerül. Tényleg Seattle-t mondtam. Jól mondom? Igen, azt hiszem. Igen. Egy pillanatra azt hittem, hogy van egy emlékem, mint egy halnak, és elfelejtettem, hol laksz, de Seattle az. Szívesen megtudnám, hogyan kerültél oda. Egy kicsit magadról, egy kicsit a történetedről, aztán arról, hogyan kerültél a tech világába, és mi indított el azon az úton az életedben.

Rebecca: Igen, szóval a családom valójában hat generációval ezelőtt közvetlenül Seattle-be vándorolt be. Szóval nagyon régen. Bevándorló család itt Seattle-ben. És imádok itt élni. Errefelé jártam iskolába, és ez valójában elég lényeges része annak, hogyan kerültem a techbe, mert Seattle igazán nagy techváros. De valójában nem programozást tanultam az egyetemen. Angolt tanultam, költészetre fókuszálva, szóval látszólag az is. Igen. Furcsa párosításnak tűnhet, de szerintem bizonyos szempontból releváns. Itt jártam iskolába, a University of Washingtonban. Portlandben dolgoztam a felsőoktatásban az első karrierem során. Szóval diákokkal dolgoztam, próbáltam csökkenteni a teljesítménybeli szakadékot, és bent tartani az embereket a főiskolán. Ez volt a munkám. Életvezetési coach diákoknak. És ez csodálatos volt. De sok online főiskolával dolgoztam, és láttam, ahogy a diákjaim igazán küszködtek a technológiai platformokkal, és azt is, ahogy a technológia jobb élményekhez és az életük átalakításához segítette őket. Csökkentette a szegénység vagy az elnyomás generációkon átívelő ciklusait. És szerettem volna ebben kézzelfogható módon részt venni. És talán önző módon az oktatás sok okból igazán nehéz. Nagyon szép, de nagyon kihívásokkal teli is, és a technológiában tényleg érzed, hogy minden héten haladsz. És ez beindított egy problémamegoldó oldalt abban, amit a karrieremtől akartam. Szóval váltottam, és jelentkeztem egy ADA Developers Academy nevű iskolába, ami megint Seattle-ben van. Ez hozott vissza egyfajta teljes körben, így végül visszaköltöztem, és ott csináltam végig az egyéves programot.

Jonathan: Várj csak. Szóval Seattle-ben nőttél fel, aztán elköltöztél dolgozni, hogy elkezdd a karrieredet. Hova mentél Seattle-ből? Mi

Rebecca: Portlandbe mentem. Szóval egy kicsit délre Seattle-től. Igen.

Jonathan: Értem. Oké, szuper. És akkor most nyelveket, költészetet, angol irodalmat tanultál. Én is ezt csináltam, de középiskolában imádtam az angolt és minden ilyesmit, szóval azt mondtam: Hűha! Egy újabb angol irodalom szakos. Mesélj a folyamatról. Arról, ahogy eljutottál attól, hogy látod, ezeket a problémákat a technológia oldja meg előtted, és mindezt, addig a döntésig, hogy belevágj. Hogyan zajlott ez a folyamat, hogyan döntötted el, hogy oké, itt kell hagynom, fel kell adnom ezt a karrierutat, és valami teljesen másba kell kezdenem. Milyen volt ez?

Rebecca: Ez egy kicsit... Egy kicsit szerencse volt, mert úgy éreztem: Hű, látom, hogy a diákjaim vagy nagyon jól boldogulnak, vagy nagyon küszködnek ezzel, és részt akarok venni benne. Nem vagyok biztos benne, mi mást tehetnék a mostaninál, és tudom, hogy ez nem táplálja azt a részt, amire a napi munkafolyamatomban vágyom. És félig unalomból elkezdtem HTML-t és CSS-t tanulni ebédszünetekben. Csak gyakoroltam, hogy kis weboldalakat vagy kis webes űrlapokat készítsek. Akkor teljesen ingyenes tananyagokat használtam. Csak önállóan tanultam, és azon gondolkodtam: Mi ez az egész internet dolog?

Jonathan: Igen. Igen.

Rebecca: Amit még mindig felteszek magamnak. De igen, egyszerűen nem tudom, beleszerettem a programozásba. Bizonyos szempontból a varázslathoz állt a legközelebb, hogy a kis teknősbéka ide-oda mozog a képernyőn, vagy megjelenik egy négyzet. Igen, és egyszerűen arra jutottam, oké, ez tetszik, és a küldetése is tetszik, és hogyan hozom ezt a kettőt párbeszédbe. És karriert építettem abból, hogy újra és újra feltettem magamnak ezt a kérdést.

Jonathan: Szuper. És akkor az a folyamat, hogy kódolni tanulsz, és eljutsz oda, hogy megtanulod elképzelni és megfogalmazni, mi történik a számítógépben, és legyen róla gondolati modelled. Az egyik érdekes dolog, amikor sok emberrel beszélek, és ami szerintem a saját fejlesztői tapasztalatomra is igaz, mert apránként, darabonként közeledem ebbe a térbe, az az, hogy legyen gondolati modelled arról, mi történik, és hogy képes legyél azt fejben létrehozni. Ez hatalmas része a kódolás megtanulásának. Szóval hogyan csináltad ezt? Mi volt a... hogyan jöttél rá, hogyan tanultál, ha van ennek értelme. Nézed a CSS-t és a HTML-t, és azt mondod: Oké, szuper. Hogyan kezdted el az információt a fejedben rendezni? Ha van ennek egyáltalán értelme

Rebecca: Igen, ez jó kérdés. Hogyan formalizáltam ezt? Szerintem az egyik dolog, amit az irodalmi képzésem belém vert, az az volt, hogy figyelmesen olvass. Olvass a sorok között, és figyelj a dolgok formájára. És szerintem egy programnak van formája. Típusos nyelvekben dolgoztam, szóval nagyon konkrét... vannak módok arra, hogyan írhatsz olyat, ami egyáltalán nem fordul le. Én

Jonathan: Igen, pontosan. Igen.

Rebecca: Amikor programozok, szeretek azon gondolkodni, oké, mi a cél szerkezete, mi a narratíva? És tudom, hogy ez talán atipikus, egy nagyon atipikus módja annak, hogy elképzeljük, mit csinál egy számítógép, vagy hogyan teszünk a-t és b-t össze. De igen, mindig csak azon gondolkodtam, oké, mi van, ha a számítógépet a főszereplőmnek képzelem el, mit csinál az A, B és C pontokban? És hogyan éri el azt a célt, amit szeretnék? És lehet, hogy nem olyan érdekes történet, mint a Finnegans Wake, de erről megoszlanak a vélemények. De ez a modellem.

Jonathan: Ez lenyűgöző. Amit most mondasz, azt teljesen rá tudom vetíteni egy programra vagy kódra. Szóval vannak a jeleneteid, vannak a szereplőid, amiket mondhatnánk változóknak, vagy ott van a cselekmény, ami elég szórakoztató. Lehetne egy hatalmas nyúlüregbe menni, és lehet, hogy találkozol majd olyan angol szakosokkal, akik valójában fejlesztők lesznek. De szerintem azért kérdezem ezt, mert az átállás, és sokan, akik kódolni tanulnak, valójában új vagy régi karrierből jönnek, bocsánat. És valójában meg kell tanulniuk átváltani, és módokat találni, hogy mentálisan újra lekössék magukat. Szóval Bobby Towers-szel beszéltem, aki a másik közreműködőnk. Lehet, hogy ismered, de... Zenei háttere van, nagyon zenei háttere, és kifejlesztette a saját egykezes billentyűzetét, hogy egy kézzel tudjon gépelni, mert baleset érte a másik karját. És biztos vagyok benne, hogy nem bánja, hogy ezt megosztom, de igazán érdekes volt beszélgetni vele arról, hogyan érti a zenét, a mintázatokat és azokat a dolgokat, amik nagyon jellemzőek a zenére, és hogyan fordítódnak le a fejlesztésre. És szerintem ezekben a beszélgetésekben az az izgalmas, hogy rájövök, mindenkinek megvan a maga egyedi módja. Hogy a dokumentációban lévő információt, a nagyon pragmatikus és tudományos információt a saját ízével vegyítse. Szóval ez igazán érdekes. Szóval elkezdtél CSS-t és HTML-t kódolni tanulni, kezdted megfogalmazni a dolgokat, kezdtél narratívát építeni, mondhatni a fejedben. Hogyan mélyítetted el aztán ezt a tudást, és mi történt, amikor egy mentális falba ütköztél, amikor nagyon nehéz volt átlendülni, és meglátni az erdőt a fáktól. Hogyan találtad meg ezeket az akadályokat, és hogyan küzdötted le őket?

Rebecca: Igen. Igen. Ez jó kérdés. Szerintem állandóan akadályokba ütköztem. Folyamatosan falnak ütközöm. És ami igazán segített ezekben a pillanatokban, az az, hogy egy emberekből álló hálóra támaszkodom. Valójában a közösség, a barátság és a mentorálás segített. Amikor nehéz kihívásokba ütköztem, vagy akár csak új dolgokba. Például amikor a gyakornokságomat csináltam közvetlenül a programozóiskola után, volt egy nagyon jó barátom, aki velem együtt csinálta végig. És ott volt, hogy normalizálja, ha valaha úgy éreztem: Ó, ezt nem tudom, és talán tudnom kellene, odamehettem a barátomhoz, és megkérdezhettem: Te tudod ezt? És ő azt mondta: Nem. Honnan tudnánk? Az a képesség,

Jonathan: Szóval, ó igen, megteszem. Csinálta.

Rebecca: Igen. Szerintem az, hogy emberek voltak körülöttem, segített normalizálni, hol tartok az utamon, és az emberek igazán nagylelkűek voltak az idejükkel és a támogatásukkal. Szóval a hozzáállásom mindig az, hogy ezt továbbadom. Mert igen, a közösség az, ami igazán a felszínen tartott a nehéz időkben.

Jonathan: Ez igazán klassz. Szóval egy évig csináltad, mint egy bootcamp. Mondhatnád, bootcampnek neveznéd, vagy inkább egy konkrét iskola volt? Nem mintha sok különbség lenne, de

Rebecca: Igen, szerintem bootcampnek lehetne nevezni. Az ADA program szerintem bizonyos szempontból egyedi, mert nem az van, hogy nem kell fizetned, hogy odajárhass. Nincs tandíjmodellje. Szóval diákként jelentkezel, és van egy meglehetősen szigorú felvételi folyamat. És ha kiválasztanak, akkor olyan cégek, amelyek gyakornokot szeretnének ezen a csatornán keresztül, mert látják az értéket ebben a programban, valójában az egész iskolát szponzorálják, valamint támogatások és más nonprofit források is. Ez igazán hihetetlen modell, mert diákként elég nehéz egy évig jövedelem nélkül lenni, miközben tanulsz. Szóval az, hogy nem kellett további tandíjat fizetnem, igazán sokat segített ebben.

Jonathan: Oké, szóval lényegében. Még a... Szóval egy cég azt mondta: Igen, szponzorálunk téged, és aztán a végén nekik dolgozol? Valahogy így működött, vagy az volt, hogy átmentél a teszten, és a végén kaptál egy lehetőséget, hogy bekapcsolódj? Ez így van?

Rebecca: Igen, inkább az utóbbi. Szóval abban az időben a cégek azt csinálták, hogy szponzoráltak véges számú embert. És akkor az iskola azt mondta: Oké, akkor ennyit tudunk felvenni. És az év közepén bejön ez a fajta keveredés, ahol mindenki interjúzik különböző cégekkel, és kitapogatják, mi lehet jó párosítás. És aztán lefuttatnak egy algoritmust, egy optimális párosítás algoritmust. És a végén lesz egy céged. Igen, csinálják.

Jonathan: Igazából ez így volt, szóval...

Rebecca: Igen. Ez nagyjából olyan, mint az orvosi rezidenciák párosítási algoritmusa.

Jonathan: Oké. Értem. Érdekes. És oké, szóval mit tanultál abban az évben? JavaScript volt a hagyományos? Most sok gyűlöletet fogok kapni, amiért a JavaScriptet hagyományos programozási nyelvnek nevezem. De mi volt a... milyen volt a tanterv, és igen.

Rebecca: Igen, szóval abban az időben a tanterv Ruby-alapú volt, és HTML-t, CSS-t tanultál, majd a webalkalmazás-fejlesztéshez Ruby on Rails-t, Sinatra-t használtál a webes keretrendszer-dolgokhoz. És a frontend-fejlesztéshez is használtunk egyet. Mert az is egy komponens volt. És sok szó volt arról, hogyan kell API-integrációkat csinálni, hogyan kell egy alkalmazás különböző részeit összeilleszteni. És ez nagyon együttműködő munkafolyamat is volt, szóval megpróbálták a lehető legjobban utánozni, milyen egy csapatban együtt dolgozni. Szóval ez is nagyon klassz volt. Szóval igazán gyakorlatias, praktikus oktatás volt a szoftverfejlesztésről.

Jonathan: Oké. Hű. És oké, szóval ez... Élvezem, hogy csak hallgatom az emberek történetét, hogyan kerültek oda, ahová kerültek. Szóval aztán a Unisonnál dolgozol, ami ma egy nyelv. Hogyan jött ez létre? Mindennek a hátán, és talán magyarázd el egy kicsit a Unisont. Mindenkinek, aki hallgat, hogy megértse, milyen az. És mindent a műsorjegyzetekbe is beteszünk, hogy az emberek megnézhessék. De igen, magyarázd, rajta.

Rebecca: Igen. A Unison Computing az a cég, amelynél dolgozom, és egy új programozási nyelvet írunk, amit Unisonnak hívnak. És a fő különbség ezzel a programozási nyelvvel az, hogy a kódbázisod nem szövegfájlok változtatható halmaza. Az összes függvényed egy AST-ra van hash-elve, és tartalom szerint címzett. És ez... technikai dolog. Az előny számodra programozóként, gyakorló programozóként az olyan dolgok, mint egy számítás programozott terjesztése, igazán egyszerűvé válik. Az adatok szerializálása és deszerializálása körüli problémák egész osztálya gyakorlatilag eltűnik, ha a kódod programozottan címezhető és lekérhető. Szóval igazán érdekel minket, hogy javítsuk a programozók munkafolyamatát a programozási nyelvünkkel, és hogy lehetővé tegyük, hogy az emberek teljes léptékű elosztott rendszereket írjanak egyetlen programozási nyelvvel, anélkül, hogy egy teljesen kiépített éles rendszer operatív és intellektuális költségeinek egy részét figyelembe kellene venniük. Igen.

Jonathan: Ez olyan lenne, mint a backend és a frontend? És kérlek, javíts ki, ha tévedek, de ez azt jelentené, hogy egy teljes webalkalmazást meg tudnál írni egy nyelven, frontend, backend, minden más?

Rebecca: Mi valójában egy backend...

Jonathan: Oké.

Rebecca: Igen, valóban egy backend nyelv vagyunk. Az igazi beavatkozás az, hogy van egy egész sor operatív bonyolultság például egy Kubernetes klaszter kezelése vagy egy ZooKeeper klaszter kezelése körül, vagy akár csak egy mikroszolgáltatás-flotta, amit a Unison programozottan le tud írni, majd futtatni tud ellene egy programot anélkül, hogy neked mindezt a munkát el kellene végezned.

Jonathan: És mit csinálsz a Unisonnál nap mint nap? Mi a szereped ott, és mik az előnyök, mik azok, amiket igazán élvezel, és mik azok, amik talán... Ó, bárcsak jobb vagy más lenne. Milyen a nap? Milyen a

Rebecca: Igen.

Jonathan: ma? Nem tudom.

Rebecca: Ma remélhetőleg lesz egy weboldal-élesítés, amit igazán szeretnék letudni. Szóval javítani fogok a dokumentációnkon, például a nyelvi dokumentációnkon. És a hét nagy célja az volt... Az elosztott ökoszisztémánk, aminek egy része megjelenhet az Exercism-ön. Szóval nézzétek meg a kurzusunkat. Szóval a szerepem

Jonathan: reklám.

Rebecca: Igen.

Jonathan: Igen.

Rebecca: A szerepem az, hogy segítsek az embereknek megtanulni a Unisont, és hogy úgy érezzék, be tudnak lépni a nyelvbe, munkaszintű jártasságra tesznek szert, és úgy érzik, szívesen látják őket. Megkapják azt az információt, amire szükségük van ahhoz, hogy megvalósítsák, amit kitűztek. Szóval igen, és ez a fajta vegyes tevékenységhalmaz az, ami végül a hét során összeáll, mert valakinek hibaelhárításra lehet szüksége, vagy valaki azt mondja: Ez a link hibás a weboldalon. Szóval változó. Szerintem a legnehezebb dolog a pandémia kontextusában dolgozni és távolról dolgozni, igazán nehéz közösséget építeni. Sok konferencia vagy tech esemény, ami ebben az időszakban lett volna, érthető módon háttérbe szorult. Szerintem ez az, amit hiányolok: az izgalom, hogy ó, ezen a héten Lyonban fogok előadni, vagy valami ilyesmi.

Jonathan: A tech-ipar életstílusa. Tessék. Egy kis földhöz ragadás

Rebecca: Igen. Hiányzott, hogy új emberekkel találkozzam, szóval szerintem... de szerintem ez remélhetőleg javulni fog a következő...

Jonathan: Szóval jelenleg távmunkában dolgozol, tehát a csapatod mindenfelé szétszóródott? Az egész államokban. Az egész világon. Hol van most a csapatod?

Rebecca: Igen, sok emberünk van a keleti parton, szóval Boston, Rhode Island környékén. De valójában teljesen elosztott cég vagyunk, ami illik is hozzánk. Szóval igen, én a nyugati parton vagyok. Néhányan Amerika közepén vannak. És igen, jelenleg nincs irodánk. Teljesen a saját kis területeinken vagyunk.

Jonathan: Oké, szóval hogyan van lehetőséged kimenni és találkozni más emberekkel a tech világában most? Vagy ahogy mondtad, minden megállt, és kicsit jó, hogy felkelsz az otthoni irodában? Becsukod az ajtót, elmész, hazamész a folyosón. Tudod, mire gondolok? Hogyan éled meg ezt az egészet? Mik a kihívásaid, mondjuk a munkával való kapcsolattartás terén, vagy hogyan birkózol meg a jelenlegi helyzettel? És igen. Milyen a jövő számodra ebben, és a Unison számára csapatként? Hosszú távon távmunka, vagy az a cél, hogy egy kicsit személyesebb formába mozduljatok?

Rebecca: Szerintem a cél az, hogy távmunkában maradjunk. Ez sok embernek működik, akiknek a munkán kívül is vannak kötelességeik. És alapvetően bizonyos okokból igazán szeretem. Az egyik, hogy volt egy online konferenciánk az elmúlt évben. És remélem, ez folytatódik, ahogy növeljük a közösséget, talán jövőre még egy személyes része is lesz. És egy másik dolog, amit a következő hónapban csinálunk, hogy lesz egy céges személyes visszavonulónk. Szóval béreltünk egy nagy... Igen, béreltünk egy nagy kúriát Boston környékén, és mindannyian odasereglünk. Van benne csomó klassz szoba és egy teniszpálya, és együtt fogunk dolgozni, és inkább a tervezési vagy jövőkép-tevékenységeket végezzük, amiket valószínűleg a legjobb személyesen csinálni. Kicsit összehozzuk a csapatot. Most, hogy ez már inkább lehetőség.

Jonathan: Igen, szerintem azok... Nekünk is volt hasonló találkozónk augusztusban, az Exercism-mel augusztus elején, és úgy találtuk, hogy ez igazán jó volt a csapatkapcsolatok szempontjából, és különösen azoknak a nagy projekteknek a lendítésében, amiket be kellett fejezni vagy el kellett indítani. Szóval biztos vagyok benne, hogy szuper szórakoztató lesz. Nos, Rebecca, te voltál nagyon felelős az Exercism Unison kurzusáért is, és annak teljes felépítéséért. Mesélj egy kicsit erről az élményről, hogyan találkoztál az Exercism-mel, és mi a reményed a kurzus jövőjével kapcsolatban.

Rebecca: Igen. Igen, ez egy igazán fantasztikus élmény volt. Az Exercism-öt eredetileg a kollégáimtól, St-től hallottam. Ő nagy rajongója a platformnak, és használta is korábban. És a Unisonnál... nem voltak forrásaim egy teljes tanulási tartalomkezelő platform felépítéséhez. Elég kis csapat vagyunk, és sok más célunk is van, szóval azt gondoltam, hogyan érjem el

Jonathan: évekkel később Rebecca még mindig...

Rebecca: Igen. Még mindig készítem

Jonathan: azt.

Rebecca: a platformot. Igen. Szóval tudtuk, hogy partnerkapcsolatra van szükségünk egy másik szervezettel is ahhoz, hogy a Unison nyelvet kihozzuk az emberekhez, hogy kipróbálják, és remélhetőleg, ha lenne egy böngészős komponens, az igazán klassz lenne, mert az emberek nagyon könnyedén kapcsolódhatnának a nyelvhez. És amikor láttuk, mit kínál az Exercism, azt mondtuk: Oké, ez egy nagyszerű közösség. Növekszik, ingyenes. Ez igazán klassz. A felhasználóink szeretni fogják. Szóval igen, úgy döntöttünk, oké, így fognak az emberek gyakorolni. Maga a folyamat, ahogy a kurzust felépítettük, kicsit érdekes, mert a Unison nem fájlalapú nyelv, ugye? A kódbázisod hash-elve van, és egy kódbázisba mentve, míg a legtöbb más nyelv fájlokkal dolgozik egy fájlrendszeren. Szóval voltak érdekes technikai kihívások.

Jonathan: Fejtsd ki ezt egy kicsit. Mint mi? Szívesen... Nem technikai emberként beszélek, biztos vagyok benne, hogy Jeremy most nevetne rajtam, amiért egy nagyon technikai kérdést teszek fel, de áss bele egy kicsit néhány kihívásba, és biztos vagyok benne, hogy az emberek fel tudnak majd venni egy kicsit abból, amiről beszélsz, ha hallgatnak.

Rebecca: Igen. Szóval a Unisonban úgynevezett scratch fájlokban dolgozol, a scratch fájlok vagy bármi, ami .u kiterjesztésű, és valóban eldobható fájlok. Megírod a kis programodat, talán lefuttatod egy REPL-szerű vagy notebook-szerű élményben, de aztán törlöd a függvényt a fájlból, mert elmentetted a Unison kódbázisba. És a Unison kódbázis az igazság forrása, nem a fájlrendszer. És ahol ez érdekessé válik az Exercism-mel való integrációban, az természetesen az, hogy az Exercism a fájlt nézi, kap egy fájlt, és lefuttat rajta egy csomó tesztet, majd azt mondja: Oké, a diák átment a teszten, vagy itt vannak a problémák. És végül jól alakult, mert minden alkalommal, amikor futtatod a tesztet, lényegében kapsz egy új Docker konténert. Van néhány technikai dolog, ami a háttérben történik, ami igazán okos.

Jonathan: varázslat.

Rebecca: Igen, van benne némi varázslat. Eric egy csomó elismerést kap azért, amit a platform csinál. Igen, végül jól alakult. De a Unison mint nyelv alapvető modellje az, hogy nem fájlban tárolt kódbázis. Szóval ha a diákok menteni akarják a munkájukat, futtatásról futtatásra...

Jonathan: Mit csinálsz

Rebecca: Igen.

Jonathan: Te, hol

Rebecca: Hol

Jonathan: Szóval ez azt jelenti, hogy a diáknak technikailag minden alkalommal a tanterv elejéről kellene kezdenie? Nagyjából minden alkalommal. Mert ide ugrott a gondolatom: Ó, nincs mentés. De aztán talán ez csak a buta módja annak, ahogy az agyam feldolgozza. De azt gondoltam: Ó, hű, újra kell kezdenem.

Rebecca: Szóval a szerencsés dolog az, hogy a webes felület elmenti az utolsó futtatást. Szóval bár nem feltétlenül mentjük a fájlrendszert vagy a fájl állapotát, az Exercism platform maga elmenti a diák munkáját. Szóval ez igazán klassz. Ez igazán remek. És aztán, ha a diák a parancssort használja, akkor hozzáfér a teljes Unison élmény teljes készletéhez, ugye? Mert akkor valójában letölti a Unison kódbázis-kezelőt, és közvetlenül azzal dolgozik. Igen, sok rugalmasság van a webes felület és a parancssori munka között.

Jonathan: Oké. Ez igazán érdekes. Annyira klassz, mert minden alkalommal, amikor egy másik karbantartóval vagy közreműködővel beszélek az Exercism platformon, csak az egyes nyelvek árnyalatai, a kis fortélyok és hasonlók... Egyszerűen lenyűgöz, hányféleképpen lehet dolgokat csinálni minden téren. Oké. Szóval most a Unisonnál vagy. Szerintem most jó alkalom megkérdezni tőled azt a kérdést, amire remélhetőleg előre felkészítettelek, a tech világában arról a dombról, amiért hajlandó lennél meghalni. Végül is, mi az az egy dolog, amiről azt mondod: Ez az én álláspontom, és szerintem ez teljesen lényeges, és nem tágítanék tőle. Harcolnék... ha nem is feltétlenül használjuk a harcol szót az Exercism-nél. Inkább az, mi az, amit teljes szívvel támogatnál, és azt mondanád: Ez az, ez az, ami mellett igazán ki akarok állni. Milyen gondolat? Vagy lehet valami olyasmi, hogy tedd a függvényeidet a CSS elé. Nem tudom. Csak kitalálok valamit, de fogalmam sincs, mi lehet.

Rebecca: Igen. Az a domb, amiért meghalok, az az, hogy szerintem... ha, szerintem a tech túl sokáig elfogadta a toxikus személyiségeket azért, mert technikailag briliánsak. És szerintem ezt meg kellene fordítani. Sokkal szívesebben

Jonathan: Imádom. Igen.

Rebecca: sokkal szívesebben dolgoznék 50 igazán kompetens, keményen dolgozó emberrel, mint egy zseniális bunkóval. Én... nem, soha nem igazán értettem meg. Az ilyen igazán toxikus viselkedés elfogadását. Csak azért, mert valaki szuper okos, ez mindig

Jonathan: Van egy érzésem, hogy ez lassan változik a tech világában. És szerintem az ok, és mondd meg, ha tévedek, mert én az Exercism kultúrájából jövök. Imádom. Egyszerűen imádom, és tudom, miről beszélsz. De abban az értelemben, hogy minél több ember tanul sokféle háttérből, kultúrából és tapasztalatból, annál inkább a tech azzá válik... Szerintem annál inkább látni fogod azt a megfordulást. És szerintem ez szuper izgalmassá tesz. És szerintem, ha kívülállóként gondolunk a tech térre, az most valójában egy vagyonátadás bizonyos értelemben, mert van egy meglehetősen kis csoport, akiknek tudása van. Mert ez a tudás, mint például a parancssor megértése, vagy hogy mi a fene történik a bash scriptjeiddel és hasonlókkal... Fogalmam sincs, mi történik a motorháztető alatt, de a tudás rengeteg pénzt, energiát és tőkét vonz abba a térbe, mert ők azok, akiknek megvan a készségük és a tudásuk, és ehhez szerintem... remélem, igazam van ebben, idővel, a következő néhány évben, ahogy az emberek tanulnak, és képesek visszahatni, ellenérvelni és más értelmezési módokkal előállni, látni fogjuk ezt az elmozdulást. Bizakodó vagyok, és reménykedem ebben, de szerintem egyetértek veled ebben. Szerintem ez igazán érdekes volt. Végül is, amit tapasztaltam, az az, hogy lehet a zseni, de valójában az az energiamennyiség, amit érzelmi szinten a kezelése igényel, plusz a következmények más emberekkel, plusz a stressz, amit másoknak kell kezelniük például az ügyfelekkel vagy a csapattal, valójában kiegyenlíti egymást, és nem láttam szent, pozitív élményt. Valakinek fizetnie kell. A rendszerben valaki fizet ezért. Szóval nagyon egyetértek veled ebben, és szerintem ezt alkalmazhatod a tech megoldásokra is. Az van, hogy ez az egyetlen módja. Aztán: nem, valójában 20 mód van, és mindnek megvannak a maga kompromisszumai. És valójában az érettség az, hogy azt mondod: milyen kompromisszumot vagy hajlandó elfogadni? Ahelyett, hogy azt mondanád: Nem, ezt így kell csinálni. Mert mindig így csinálták. Mindegy, ez az én két fillérem. De igen,

Rebecca: Igen.

Jonathan: Szerintem egyetértek. Oké, szuper. Szóval szerintem mindketten ugyanazon az oldalon vagyunk ezzel a dombbal kapcsolatban. Rájövök, hogy elég sok domb van, amire most feliratkozom.

Rebecca: Igen, minden alkalommal

Jonathan: Mindenki, akivel beszélek, azt mondom: Igen, pontosan. Azt mondom: hű. Jelenleg hét dombon halok meg. Legalábbis. De nem, ez igazán tetszik. Rebecca, mi a helyzet veled a következő néhány évben? Mit remélsz megtanulni vagy látni szeretnél az életedben? A tech világában összességében? Mi az álmod? Mi a nézőpontod erről?

Rebecca: Szerintem szeretném látni, hogy a Unison közösség fenntartható módon növekszik. Igazán szívesen lát különböző hátterű embereket. Ez teljes szívemből... Ez az oka annak, hogy csatlakoztam a Unisonhoz: a lehetőség, hogy egy közösséget terelgessek előre. De hosszú távon szeretnék újra kapcsolódni olyan emberekhez, akik épp csak a tech útjuk legelején járnak. Olyan emberekhez, mint én 10 évvel ezelőtt, akik csak... Mi az, hogyan működik az internet? Kíváncsiak, de nem feltétlenül van hátterük, és másképp gondolkodnak a techről. És szívesen csinálnék programozást költőknek.

Jonathan: Az csodálatos lenne. Dalszerzőknek és költőknek. Egy kis kód. Igen.

Rebecca: Igen, szóval remélhetőleg tényleg kapcsolódhatok olyan emberekhez, akik a tech útjuk elején járnak. Szerintem az igazán klassz lenne.

Jonathan: Szóval, ha most 10 ember besétálna egy szobába, akiknek fogalmuk sincs a kódolásról és a fejlesztésről és a benne rejlő világról, mi lenne a te három legjobb tipped nekik, hogy elkezdjék? És nem volt választásuk. Meg kellett tanulniuk. Olyan volt, mintha: oké, itt vagy. Nincs kiút. Csak neki kell állnod. Hol kezdenéd őket, és hogyan csinálnád?

Rebecca: Azt mondanám nekik, hogy nézzenek körül a szobában, és mindenki sikerét a sajátjuknak tekintsék. És aztán valószínűleg azt mondanám nekik, hogy fektessenek be abba, hogy megtanulják, hogyan teszteljenek egy rendszert és ellenőrizzék a munkájukat. Azt mondanám nekik: Ó, istenem. Valószínűleg a debugger használatáról beszélnék nekik a gyakorlati dolgokhoz. De szerintem az első pont az, amit igazán mondanék nekik: mindenki más sikerét a sajátjuknak tekintsék. Mert

Jonathan: Azt hiszed, imádom? Igen. Nem, mert én... Ez egy igazán érdekes pont. Szóval nemrég futtattuk ezeket a csoportokat. Nem tudom, tudod-e, hogy két 30 napos tanulási élményt futtattunk az Alexa kurzusban és a Go kurzusban. Szóval csináltuk, és 300... nem, több mint 300, 700 ember iratkozott fel a Go kurzusra. És körülbelül százan voltak az Alexa kurzusban. És annyira érdekes volt, mert igazán szerettünk volna kísérleteket csinálni arról, hogyan tanulnak az emberek együtt. Mert rájöttünk, hogy az együtt tanulás az egyik legfontosabb szempont az emberek tanulásának felgyorsításában egy cél elérése felé. Szóval az, hogy azt mondtad, igazán tetszik, és szerintem erről még többet kell beszélnem veled valamikor, hogy egymást sikeressé tegyük a saját útjukon, mert szerintem, ha őszinte vagyok, ez egy nagyon erős eszköz a tanulásban. Gyakran egyénileg, elszigetelten működünk. És valójában az egyik dolog, amit igazán érzünk, hogy a gyorsulás a közösségtől jön, a másik ember nézőpontjának megismerésétől. És valójában szerintem el fogom csenni ezt a mondatot, és talán megkérdezem tőled, hogy általánosságban tegyük másokat sikeressé,

Rebecca: Kérlek.

Jonathan: prioritásként. Talán csinálhatnánk valamit e körül. De ez igazán klassz. Ez igazán tetszik. Köszönöm. Köszönöm, hogy megosztottad, Rebecca. Köszönöm az idődet. Szerintem igazán klassz volt beszélgetni és jól eltölteni az időt kódolásról, techről és minden ilyesmiről. Szóval köszönöm, hogy korán felkeltél, lefőzted a kávét, és időt szakítottál rám. Ma reggel, illetve nálad reggel. És igen. Nagyra értékelem. És mindenkinek, aki hallgat minket, nézzétek meg a Unison nyelvet. Összeállítom a műsorjegyzeteket, és beleteszem a podcast blurbjébe és leírásába. De nagyszerű volt, hogy itt vagy. Nagyon köszönöm, és leállítom a felvételt, aztán még egy kicsit csevegünk emiatt. Szóval maradj velem, Rebecca, de mindenki más, viszlát. Igen.