A tudatos vállalkozó

Jonathan: Hát, hello és üdv az Exercism podcastban. Itt Jonathan, és velem van, pontosabban nem is velem, hanem Taiyabbal. Taiyab kulcsszerepet játszott az Exercism teljes dizájnjában és egy másik cégben, a Kaido-ban is. Ezt is megnézheted, kaido.org. De az Exercism az, amire az utóbbi időben rengeteg időt szánt, különösen a V2-ről V3-ra való átállás során. Erre kicsit később még kitérünk, de Taiyab, nagyon jó, hogy itt vagy velünk ma. Köszönjük az idődet. Köszönjük, hogy csatlakoztál. Mesélj, hol vagy most? Mit csinálsz? És mesélj egy kicsit magadról.

Taiyab: Először is, Jonathan, köszönöm, hogy szakítottál rám időt, nagyon értékelem. Hol is kezdjem? Talán a legelején, igaz? Ez itt az eredettörténet. Szóval igen, azt akartam mondani, hogy megszülettem. Nem, nem. Szóval kezdjük. Kezdjük valami relevánsabbal. Azt hiszem, a legjobb hely, ahol kezdeni, valószínűleg az, ahol felnőttem, ahol születtem. Birmingham-ben születtem az Egyesült Királyságban. Elég, azt hiszem, most visszatekintve elég hátrányos helyzetű területen. Valójában egy városból származom, technikailag épphogy Birminghamen kívül, amit Smethwicknek hívnak. Van ott szó szerint egy határtábla. Ha le sétálsz az úton vagy öt másodpercet, ott egy határ, amin az egyik oldalon Smethwick, a másikon Birmingham áll. Szóval technikailag kívül vagyok rajta. De igen, elég hátrányos helyzetű terület, legalábbis amikor felnőttem. És nagyon-nagyon sokszínű, nagyon multikulturális, mindenki mindenhonnan jön, az egész világból. Elég érdekes élmény itt felnőni. Most is ugyanabban a környéken, ugyanabban a városban élek. És igen, érdekes volt egy olyan helyen lenni, ahol az ötletek igazi olvasztótégelye van, a különböző típusú emberek igazi olvasztótégelye, különböző nézőpontokkal az egész világból. És azt hiszem, ez sokban formálta azt, ahogy ma látom a világot. Tudod, mindig elismerem, hogy létezik más nézőpont is, és hogy a világ sokkal nagyobb, mint az én kis részem. Szóval igen, és azt mondanám, hogy visszagondolva apámra és anyámra meg mindenre. Apám is nagyon vállalkozó szellemű volt. Csak a kontextus kedvéért, ő bevándorló volt az országba. Pakisztánból vándorolt be. Másodszor, technikailag második és harmadik generációs bevándorló vagyok, azt hiszem, mert a nagyapám, igen, a nagyapám és az apám is bevándorolt az országba. Apám, a nagyapám valójában a második világháború után vándorolt be. És az egy egészen külön történet. Szóval ez volt, igen.

Jonathan: Ó, hű, az aztán régen volt.

Taiyab: Igen, nagyon-nagyon régen. Ha hiszed, ha nem, 1901-ben született. Szóval a nagyapám nagyon öreg volt. Igen, még él? Nem, nem, fiatal koromban halt meg, úgy 30 évvel ezelőtt.

Jonathan: Épp azt akartam mondani, mert most úgy 119 éves lenne. Igen, nagyon öreg lenne most.

Taiyab: Igen, nagyon öreg lenne most. De igen, ez egy egészen más sztori. De a nagyapám és az apám is bevándorolt az országba. Szóval igen, akármi is vagyok. Második generáció vagy hasonló.

Jonathan: És csak az volt, hogy Birmingham volt a természetes leszállóhely?

Taiyab: Nem. Kezdetben valójában, mondom úgy, hogy mi, mint apám családja, és ahogy itt letelepedtünk. Azt hiszem, először Anglia déli részén kezdték. Nem emlékszem pontosan, hol. Azt hiszem, Surrey közelében, Anglia déli részén. És az ok, amiért ott kezdték, azt hiszem, egyszerűen a háború következménye volt. Szóval az történt, hogy a nagyapám Surreybe költözött. Valójában menekülnie kellett Surreybe. Szóval az történt, hogy a második világháborúban, a dunkerque-i csatában a nagyapám harcolt. Tényleg? Ott volt Dunkirknél.

Jonathan: Ott volt Dunkirknél a...

Taiyab: be volt vetve. Hű, be volt vetve oda. Szóval nem, hanem része volt annak, amit szállítószázadnak hívnak, vagyis alapvetően utánpótlást szállítottak a frontvonalra. Igen. És végül az történt, hogy menekülnie kellett a visszavonulás során, és végül Anglia déli részén kötöttek ki, nyilván a korabeli evakuálás következtében. És hát ez volt az első, azt hiszem, találkozása Anglia déli részével, hogy ott volt, meg ilyesmi. Aztán később ő is odaköltözött, valójában bevándorolt és letelepedett ott. Szóval van egy kis háborús történetünk az országban való jelenlétünkről. És aztán apám is átjött a második világháború után, meg ilyesmi. És tudod, gazdasági okokból, bevándorlóként jött, aztán dolgozott az országban, meg hasonlók. Szóval mivel egy nagyon, azt hiszem, keményen dolgozó bevándorló háttérből jövök, az a fajta kitartás és az a fajta szemlélet eléggé belém nevelődött. Szóval apám mindig nagyon vállalkozó szellemű volt, hajtós, mindig menni előre. Olyan volt, mindenféle üzletben benne volt, ami csak eszedbe jut. Csak hogy néhányat említsek: bőrdzsekiket árult hétvégi piacon. Aztán raktározásba kezdett, szóval konyhai eszközöket raktározott, meg ilyesmi. Aztán saját boltot nyitott, ahol kiskereskedelemben árulta ezeket a termékeket. Aztán sokáig autóvezető-oktató volt. Aztán csinált, gyakorlatilag mindent csinált. Mindent. Mindent csinált. Szóval úgy érzem, innen kaptam a vállalkozói DNS-em egy részét, határozottan tőle. És amit elkezdtem csinálni, és ez most kicsit bevezet a tech történetébe meg abba, hogyan kerültem bele, az az, hogy alapvetően mindig nagyon vállalkozó szellemű gyerek voltam, mindig. Szóval az volt, hogy sok testvérem van. Négy fiú és két lány, elég népes közösség vagyunk. Olyan, mint egy focicsapat. Igen, igen. Csak megjelenünk valahol, és átvesszük a helyet. De sok szempontból jó sok testvérnek lenni, mert az ember dobálózhat az ötletekkel egymás között. Különösen felnőve sokat játszotok egymással. És ez robusztus. Úgy értem, nem lehet.

Jonathan: Egy kis színház. És ez robusztus. Úgy értem, egy rossz ötlettel nem úszod meg. Gyorsan lehúzzák és eltapossák. Pontosan.

Taiyab: Pontosan. Szóval alapvetően nincs helye a hülyeségnek. De amit csináltam, kihasználva ezt a közösséget, mindig az a srác vagy testvér voltam, aki meglátott egy lehetőséget, és megpróbálta megragadni. Emlékszem, cukorkákat meg ilyesmit adtam el a testvéreimnek, amikor még nagyon kicsik voltunk, úgy nyolcévesek vagy valami. Én voltam az, aki felhalmozta az összes cukorkát, csokit meg mindent. És amint késő este lett, a testvéreim meg: ó, kérek egy csokit, kérek egy cukorkát, kérem ezt, én meg: megveheted tőlem, csak egy font. Jól elvoltál ám, mondhatom. Egész jól ment gyerekként ezekkel a dolgokkal. Aztán felnőve tovább vittem ezt a fajta szemléletet, hogy látom a piacot, látom a keresletet, és megpróbálom kitölteni. És ugyanezt csináltam az iskolában is. Árusítottam az iskolában, és bajba is kerültem miatta. Az meg egy másik történet. De aztán egyre többet csináltam ezt, és aztán persze felfedeztem az internetet. Mindenki rácsatlakozott. Ez akkor volt, amikor úgy 10, 11, 12 éves lehettem. Megvolt a betárcsázós modem, meg minden.

Jonathan: És aztán.

Taiyab: az a zaj még mindig bele van vésve. Igen, és még mindig ideges leszek, amikor az emberek felveszik a telefont, igaz? És le is tudta vágni a vonalat. Igen, nem, az nagyon idegesítő volt. Igen, de igen, aztán csatlakoztak a nethez, és onnantól mindenféle dologba belevágtak. Szóval a családom, mindannyian nagy gamerek vagyunk. Szóval mindenféle játékba belevágtunk, tipikusan sok RPG-t játszottunk. Szóval ez nekik szól. Ez a gamer nerdöknek szól. De sok koreai MMO-t játszottunk felnőve. Ez olyan, mint a Lineage, Lineage II. És néhány nyugati is, mint a RuneScape. Az volt a játék, amit játszani kellett. Ez a 2000-es évek elején volt.

Jonathan: Igen, igen. Az nagyon idegesítő volt. Igen, a link a műsor jegyzeteiben lesz, gondolom, ha még létezik.

Taiyab: A RuneScape biztosan még mindig létezik, a Lineage itt-ott felbukkan, de igen, link a műsorban. De igen, aztán onnan elindultunk. És itt kezdődik a tech vonal. Szóval a játéktól eljutottunk oda, hogy a bátyám nagyon benne volt a játékaiban, és ezért klánokba meg ilyesmikbe lépett. És ezeknek a klánoknak, céheknek szükségük volt weboldalakra meg hasonlókra, igaz? Szóval elkezdtek közösségeket építeni köréjük. A bátyám volt az a srác, akihez odamentek, hogy nos, meg tudnál csinálni egy weboldalt ehhez? Igen, vagy ezt a weboldalt, igaz. És ez abban az időben volt, amikor valami olyasmit használtál, amit Microsoft FrontPage-nek hívnak, ami egy olyan szerkesztő, ahol azt látod, amit kapsz. Emlékszel rá?

Jonathan: Emlékszel rá? Nem mondhatnám, hogy emlékszem. Úgy hangzik, mint a Wix primitív változata, vagy tudod, annak a legalapvetőbb verziója.

Taiyab: Igen, alapvetően. És amit az emberek csináltak a FrontPage-en, hogy úgy terveztél egy képet, mint a weboldalt, felraktad, igen, felraktad a FrontPage-re vagy akármi. És aztán, hogy tartalmat tegyél bele, ki kellett vágni a kép egy szeletét, beállítani háttérként, és ráírni a szöveget. Szóval így hoztál létre weboldalakat: lényegében egy kép, felvágod millió darabra, aztán úgy jeleníted meg, hogy egyes részek háttérként, mások szövegként szolgálnak.

Jonathan: Szóval a React és a komponensek nagyon primitív változata valamilyen szinten, mondhatni. Talán most kicsit elkalandozunk. De oké, ez...

Taiyab: Talán kicsit. Igen, igen, igen. Szóval ez az OG internet, igaz? Így kezdődött az egész. És amit én csináltam, úgy értem, ez abban az időben volt, amikor a háztartásokban egy közös számítógép volt mindenkivel a házban. És nyolc testvérrel. Nyolc testvérrel, úgy értem, profi hátsó üléses gamer voltam, profi hátsó üléses fejlesztő, tudod? Csak ültem a bátyám mögött és néztem, hogy ó, csináld ezt, csináld azt. Ó, ezt át kéne tenni oda. Ezt kéne csinálni.

Jonathan: csináld azt. A stratégák, a nagy stratégák. Ne csináld azt.

Taiyab: ne csináld azt. És azt hiszem, egy nap annyira felidegesedett. Megfordult, és azt mondta: csináld meg magad. Tervezd meg a saját weboldaladat. Aztán mindent meg tudsz csinálni magad. Hagyd abba, hogy megmondd, mit csináljak. És én meg: oké, rendben. Szóval köszönöm szépen. Amikor rám került a sor a számítógépnél, elkezdtem weboldalakat tervezni különféle dolgokhoz, amik érdekeltek. Mindig arról szólt, tudod, ami akkor menő volt. Eléggé benne voltam az animében, a Gundamban meg ilyesmiben. A Dragon Ball Z-ben, meg hasonlókban. Szóval igen, weboldalakat készítettem azoknak a dolgoknak, amik érdekeltek, aztán onnan mentem tovább. És aztán egyre jobban belemerültem. Csatlakoztam néhány online fórumhoz a szabadúszás, dizájn meg mindenféle ilyesmi témában, mert elkezdtem azon gondolkodni, hogy talán pénzt is kereshetek szabadúszóként vagy valami ilyesmi. Dizájnerként. És ekkor kezdtem jobban belefolyni a kódolásba is. Abszolút. Először weboldalakban, aztán később más dolgokban. És aztán igen, onnan tovább fejlődtem. Egyre jobban belejöttem a weboldaltervezésbe meg ilyesmikbe.

Jonathan: Szóval a dizájn oldala volt az, amerre hajlottál? Úgy értem, olyan volt, hogy oké, meg akarom tervezni ezt. Ó, akkor tudnom kell egy kis JavaScriptet. Ez volt a sorrend. Mert néhányan úgy állnak hozzá: megtanulok kódolni. Ó, nem, még dizájnolni is meg kell tanulnom. Szóval a tiéd alapvetően dizájnvezérelt volt.

Taiyab: Nos, nem, minden nagyon gyakorlati szempontból történt, igaz? Az volt, hogy el kell indítanom ezt a weboldalt ehhez az ötletemhez. Hogyan csináljam? Ó, meg kell tanulnom ezt. Meg kell tanulnom azt. És aztán letöltöd.

Jonathan: És aztán lényegében le a nyúlüregbe a tanulással.

Taiyab: Igen, igen. Le a nyúlüregbe. Igen, pontosan. Szóval minden, amit valaha csináltam, gyakorlati szempontból történt. Csak úgy volt, hogy itt van egy ötletem, vagy itt van valami, amit piacra akarok vinni. Hogyan csináljam?

Jonathan: Igen. És úgy gondolod, hogy ez most is hatással van a dizájnodra? Mert imádom a dizájnjaidat. Szerintem szuper világosak és könnyen érthetők gyakorlati szempontból. És most már látom, hogy van egy gondolatmenet, ami végigfut azon, ahogy a dizájnról gondolkodsz. Igen.

Taiyab: Igen, azt mondanám, határozottan. Úgy gondolom, a dizájnnal különösen el kell érni a szükséges tisztaságot és célokat, igaz? Ezért szuper fontos már korán meghatározni, mit akarsz, hogy ez az oldal tegyen több szinten. Nemcsak hogy milyen gombok, vagy mit akarunk, hogy az emberek tegyenek, amikor ideérnek, vagy mit akarunk, hogy tudjanak, hanem érzelmileg is, mit akarunk, hogy érezzenek, amikor ott vannak, és mik a fő dolgok, amiket tenni és érezni akarunk, amikor azon az oldalon vannak. Igaz? Szóval amikor bármilyen dizájnmunka van, az első dolog, hogy meghatározod a célokat, meghatározod, hogy azt akarom, hogy az emberek idejöjjenek és megtegyenek X, Y, Z-t, és aztán mindent ezen a lencsén keresztül látsz. Igaz? És amikor egy oldalt tervezel, mindig érdemes nagyon erősen érzelmi szempontból is végiggondolni. Mondok egy példát. Ha arról beszélünk, hogy egy nemrég tervezett oldal, amit épp építünk az Exercism-ön, hogy leírja vagy megmutassa egy kurzus jelenlegi állapotát. Igaz. Ez például több dolgot igényel. Először is azt, amit aktiválásnak hívok, vagyis hogy az emberek először érzelmileg befektessenek abba a dologba. Szóval amit tapasztalok, hogy amikor valakit motiválni akarsz valaminek az elvégzésére, először érzelmileg kell bevonni. Aztán meg kell mutatni nekik a részleteket, hogy mit kell tenni. Igaz. Szóval az oldal egész felső része annak van szentelve, hogy megmutassa a hatást, és ezáltal motiválja az embereket, vagy érzelmileg kapcsolódjon hozzájuk, hogy érzelmileg befektetve érezzék magukat a dolog elvégzésébe. Csak hogy lássák a munkájuk hatását. A főcím például az, hogy 50 000 diák részesült az Alexa-kurzus előnyeiből, mondjuk. És amint kialakítottad az érzelmi kapcsolatot, és odaadtad nekik azt a motivációt az elején, akkor belemehetsz a részletekbe. Igaz. Akárcsak bármi, alapvetően egy történetet kell követnie, amely fentről lefelé értelmes. És amíg követed azt a vezérfonalat, ahol számításba veszed azokat, akik ismerik a szolgáltatásodat és nem ismerik, akik az Exercism közösség tagjai és nem tagjai, akik vezető karbantartók vagy kezdőbb karbantartók, mindezekre a személyekre gondolnod kell, és végig kell vezetned őket azon a történeten, és megnézni, hogy értelmes-e nekik.

Jonathan: Oké. Szóval az Exercism-re nézve, az egészet visszatekintve, mik voltak a fő érzelmi dolgok, amiket az Exercism-nél meg akartál ragadni, amikor a harmadik verziót újratervezted? Vagy el tudnád magyarázni, hogyan jutottál el a második verziótól? Úgy értem, hol kapcsolódtál be újra az Exercism-be? Az V1 vagy V2 volt? Vagy ha valami kőkemény állapotban láttad, hol találtad?

Taiyab: Épp a v2 indulása után. Szóval a v2 épp elindult. Jeremy nagyon részletes elemzést készített a v2 indulásáról, hogy mi történt. Azt hiszem, egy-két évvel később lehetett, nem tudom pontosan, mikor. De írt egy blogbejegyzést, amelyben lebontotta a v2-t, milyen hatással volt a felhasználói bázisra, a regisztrációkra meg mindenre. És ekkor kapcsolódtam be. Szóval nagyjából két évvel a v3 indulása előtt.

Jonathan: Oké, szóval a V2-nél jöttél be, épp a V2 indulása után, és most újratervezed ezt a kódolástanuló platformot. Hogyan fogtál hozzá? Mik voltak a fő dolgok, amiket meg akartál ragadni? Igen, szeretnék egy kicsit többet megtudni arról, hogyan közelítetted meg.

Taiyab: Hogyan közelítettem meg? Igen, persze. Szóval rengeteg egyeztetéssel kezdődött Jeremyvel. Akkoriban csak Jeremy és én dolgoztunk az Exercism V3 terméken. Mi voltunk azok, akik mindent megcsináltunk. Jeremy kódolta az egészet, én terveztem az egészet, igaz? És ennyi. És itt egy hatalmas platformról beszélünk, rengeteg mindennel. Egyszerűnek tűnik.

Jonathan: Amikor először nekikezdesz, azt gondolod, milyen nehéz lehet? Aztán úgy kilenc hónappal később meg: még egy modális ablak.

Taiyab: Ne is mondd. Szó szerint, úgy értem, ez az egyik jele annak, azt hiszem, hogy az ember, úgy értem, ezt mindannyian csináljuk, igaz? Szóval az elején hajlamosak vagyunk nagyon leegyszerűsítve nézni a dolgokat. Mondjuk, ha veszünk egy üzleti ötletet vagy egy terméket, amit építesz, vagy akármit, azt mondjuk, ó, igen, az nem lehet túl nehéz. Nem igazán ismerjük a részleteket. Csak gondolkodunk, hű, ez érdekes lesz. És szükség van erre a fajta naivitásra, hogy egy kicsit belekezdjünk. Aztán pedig jön a kitartás, amikor látod a részleteket, és azt mondod, oké, bontsuk apró darabokra. Próbáljuk meg először ezt a részt, aztán azt. És amint belemerülsz a részletekbe, és megérted, milyen összetett és hatalmas a probléma, akkor fejlesztened kell a kitartást és a következetességet, hogy végre tudj hajtani egy hosszú távú tervet, igaz? Szóval kell a naiv, magas szintű gondolkodás az elején, hogy azt mondd, ó, meg kéne csinálni ezt. Aztán a végrehajtás és a mélymunka része, a tényleges cselekvés.

Jonathan: Igen, egyetértek. Úgy értem, el kell jutni arra a pontra, ahol azt mondod: ó, már túl messze vagyunk, nem fordulhatunk vissza.

Taiyab: Innen nincs visszaút. Igen, persze. De visszatérve ahhoz, hogyan kezdődött a folyamat, azt hiszem, alapvetően rengeteg egyeztetés volt Jeremyvel az elején. Szóval beszéltünk, azt hiszem, három, mondjuk négy-öt órát naponta beszélgettünk egy héten keresztül vagy valami. Igaz. És ez csak arról szólt, hogy kitaláljuk a filozófiánkat a dolgokról, a szándékainkat, és hogy én is jól megértsem, hol tart az Exercism. Szóval letöltöttem az egész gondolkodását arról, hol tartunk, mi volt a történelem, miért vagyunk itt. A dizájn esetében gyakran különösen fontos tudni, hogyan jutott el valaki idáig. Tudod, mit zárt ki a folyamat során. Igaz. Így aztán tudom, hogy ne menjek le azokon az utakon, amelyek sok időt pazarolhatnak, vagy már fel lettek fedezve, vagy akármi. Szóval fontos volt, hogy amikor bekapcsolódtam a projektbe, igazán megértsem az egészet, és ne csak úgy legyek, hogy ó, ezt meg kell változtatni. Változtassuk meg ezt, anélkül hogy tudnám, foglalkoztak-e vele korábban. Szóval igen, sok egyeztetés volt. Aztán szép lassan haladtunk. Először kreatívabb, koncepcionális dolgokkal kezdtem. És amit tapasztalok az ilyesmiknél, hogy kell egy felfedezési időszak, amikor kinyitod az elmédet, és feltárod a lehetőségeket, hogy mi mindent lehetne csinálni. Ez azt jelentené, hogy különféle vizuális stílusokkal kísérletezel, bizonyos oldalak elrendezéseivel játszol, meg ilyesmi. Csak hogy érezd, mi felé haladsz. Igaz. És az egyik központi ötlet vagy alapelv a fejemben, amire mindent alapozni akartam, alapvetően a hozzáférhetőség gondolata volt. Igaz. A kódolást vagy a programozást úgy látják, mint ami nagyon megközelíthetetlen. Nagyon nehéznek tartják, és bizony elég nehéz is. Különösen néha. Ez egy új készség, amely hatalmas erőfeszítést igényel az elsajátítása, mint minden új készség. Emiatt aztán, közvetlen válaszként erre, magának a weboldalnak, a dizájnjának vagy a márkázásnak megközelíthetőnek kellett lennie. Megközelíthetőnek kell lennie. Szórakoztatónak és könnyűnek kell tűnnie. És azt kell érezni, hogy én, mint valamiféle kezdő programozó, bejöhetek és csinálhatok dolgokat. Igaz. Ez nem valami exkluzív közösség, csak hardcore fejlesztőkkel.

Jonathan: Ahol a fórumot még megfejteni is rémálom. Pontosan.

Taiyab: Igen, pontosan. Csak rákattintasz, és azt mondod, igen, nem tudom, mi folyik itt. Aztán meg továbbkattintasz. Hát, ezt nem akartuk. Szóval minden e körül forgott. Még az oldal ikonográfiájáról is beszélünk, minden nagyon boldognak, mosolygósnak, megközelíthetőnek és színesnek tűnjön. Mindez csak azt mondta: gyere be, kapcsolódj be, és tudod, tedd a legjobbadat. És ez is az egyik dolog, ami meghatározta, hogyan csináltuk az egész peak-end dolgot. A peak-end az az ötlet, hogy azok az érzelmek vagy hatás, amit akarsz, hogy valaki érezzen, amikor végigment egy úton, és eléri a siker részét vagy a végső célt. És még amikor megterveztük, hogyan néz ki egy feladat vége, vagy egy kurzus befejezése, mindig szem előtt akartuk tartani, hogy az embereket a tanulásba akarjuk katapultálni, és leküzdeni sok akadályt, amivel találkoznának. Igaz. És az egyik célom az is volt, hogy a tanulást szokásszerűvé tegyem, hogy ezzel leküzdjük sok akadályt, például hogy minden nap fel kell kelni és gyakorolni. A szenvedős rész. A szenvedős rész, és valójában erről szól. Igen, pontosan. És valójában erről szól az egész, igaz? Bármely készségnél ez tudatos gyakorlás. Ez azt jelenti, hogy minden reggel felkelsz, és azt gondolod, ó, meg kéne tanulnom ezt. Pár órát tudatosan gyakorolni ezt. És így leszünk mindannyian jobbak. Szóval lényegében sok ilyesmit beépíteni, tudod, ahogy a közösségi médiától függővé válunk, és arra van tervezve, hogy függővé tegyen. Tudom, hogy nehéz ezt megtenni nehéz dolgokkal, de meg akartam próbálni minél többet létrehozni ebből is. Hogy valami nehezet, mint a tanulás, függővé tegyünk, ami sokkal nehezebb cél, az biztos.

Jonathan: Igen. A szenvedős rész. A szenvedős rész. És valójában erről szól. Igen. Pontosan. És hogyan... szóval nyilván van az oldalon egy elem, úgy értem, hogy dobálózunk a gamifikáció kifejezéssel mindenfelé, és ez egy kicsit divatszó, igaz? A techben, hogy gamifikáljunk mindent. De hogyan közelítetted meg ezt úgy, hogy értelmes és megfelelő legyen? Mert ez egy olyan kifejezés, amit dobálnak, de nyilván jól csinálva. Nagyon pozitív. Hogyan csináltad?

Taiyab: Szóval a gamifikáció az erőfeszítésről és a jutalomról szól, igaz? És valójában csak annyi, hogy kiemeli vagy világosan meghatározza, mi a jutalom az erőfeszítésért. Igaz. Szóval úgy gondolom, hogy az olyan dolgoknál, mint a jelvények meg hasonlók, és a reputáció is nagy részben, minden arról szól, hogy biztosítsuk, hogy amit jutalmazunk, az megérdemli a jutalmat. És valójában ennyi. Például, ha valaki befejezte az Elixir-kurzust, mondjuk, jelvényt készíteni és jutalmazni ezért nagyon ésszerű dolog, hogy kiemeljük és világossá tegyük annak az embernek, hogy valami nagyszerűt tettél. Szóval nem csak számokat, pontszámokat és jelvényeket adunk random dolgokhoz, hanem a tényleges tanulási és viselkedési mintákhoz kapcsoljuk, amelyeket az emberek egy adott platform használatakor tapasztalnak, igaz. Számomra minden arról szól, hogy a dolgok értelmesek legyenek. Ha egy gamifikációs elem vagy azért jutalmaz, mert helyesen vagy jól csináltam valamit, vagy egy kívánt viselkedést, akkor fantasztikus. De ha csak pontokat vezetsz be valami viszonylag értelmetlen vagy önkényes okból, akkor lesz zavar és akkor lesznek problémák, igaz. Még amikor a reputációt terveztük, akkor is, hogy értelmes hozzájárulást kellett tenned a platformhoz, hogy reputációt szerezz. És akkor ez a reputáció valóban megmutatná a közösséghez való hozzájárulásodat, és ezáltal a státuszodat is. Átirat: https://otter.ai

Jonathan: Oké. És most visszatérve, mi volt, ha kicsit visszatekercselünk oda, amikor elkezdtél kódolni és tervezni meg minden, hogyan... kódolási szempontból most mi volt az utad, a folyamatod? És hogyan motiváltad magadat, hogy megtanuld?

Taiyab: Igen, azt mondanám, minden arról szólt, hogy megpróbáltam elindítani bizonyos termékeket és szolgáltatásokat. Szóval vállalkozó szellemű gyerekként vagy akármi, ó, van egy üzleti ötletem, igaz? Oké. Nézzük, tudok-e építeni egy terméket, hogy eladjam az embereknek, aztán eladjam, sőt eladjam a vállalkozást is. Igaz. Abban az időben volt egy SitePoint nevű weboldal is, amit sokan használtak. Ez egy referencia volt fejlesztőknek, különösen webfejlesztőknek, és arról szólt, milyen új menő módon használhatod a CSS-t, meg ezt meg azt. De volt ott egy piactér is, igaz? Az emberek eladták a vállalkozásaikat, vettek vállalkozásokat, vagy domaineket adtak el. Igen. És ebbe nagyon belemerültem. Amint láttam, hogy mindenféle vállalkozásokat adnak el, tudod, volt egy weboldal, azt hiszem golflabda-értékesítéssel foglalkozott vagy valami. Nem emlékszem, valami random. És úgy 10 000 dollárért kelt el. És én meg, ez akkor volt, amikor úgy 15-16 éves voltam. Igaz. Ránéztem. Sok pénz. 10 ezer, most is el tudnám használni. Szóval végül alapvetően termékek és szolgáltatások indításával próbálkoztam, és emiatt meg kellett tanulnom kódolni. Oké. Szóval egyik nap volt egy ötletem egy termékre vagy szolgáltatásra. Mondjuk, nem tudom, létre akarok hozni... valójában az egyik weboldalt, amit nagyon korán csináltam. És bocsáss meg ezért, ez akkor volt, amikor ez elfogadható volt, de csináltam egyfajta bázist, egy linkoldalt, mondhatni. Szóval régen volt ez az ötlet, azt hiszem, a millió dolláros weboldal vagy valami, igaz. Ahol valaki eladta a reklámfelületet a 1000x1000-es oldal minden pixelén. Emlékszem azokra. Igen. Igen. Szóval csináltam valami hasonlót, ami lényegében csak egy lista volt, egy hatalmas oldal, ami lényegében linkek listája. És ez, 12 éves voltam. Szóval srácok, bocsássatok meg ezért, de lényegében linkeket adtam el azon a weboldalon, és aztán az emberek, a következő megvásárolt link, mondjuk 5 dollárért, a lista tetejére került, aztán a lista csak nőtt, és a következő link egyre feljebb került. És aztán alapvetően minden nap felkeltem és megnéztem a telefonomat. És ez akkor volt, amikor az okostelefonok...

Jonathan: Tényleg? Oké. Az sok pénz. Emlékszem azokra. A Nokia 3310.

Taiyab: Igen, úgy értem, nem, azt hiszem, már voltak okostelefonok akkor, de nagyon... És láttam, hogy 10 új eladás van vagy valami azon, amit csináltam. Ez nagyon motivált. Aztán onnantól csak folytattam a tanulást, és végül, miután a SitePointon ügyeskedtem, eladtam ezeket a termékeket és szolgáltatásokat, kerestem egy kis pénzt, végül elmentem egyetemre számítástechnikára. Oké, szóval megtettem a hivatalos lépést. Szóval először nagyon gyakorlati volt. Csak tanuljuk meg megépíteni ezt, hogy piacra kerüljön, aztán átalakult: oké, tanulmányozzuk ezt mélyebben. Elmentem egyetemre, számítástechnikát tanultam. Ennek persze nagy része programozás. És ott kezdtem komolyan foglalkozni játékfejlesztéssel, C#-tal, JavaScripttel, meg ilyesmikkel. Nagyjából ez a szemlélet, amit onnan hoztam. Szóval elmentem egyetemre számítástechnikára.

Jonathan: És hogyan találtad meg az üzleti oldalt, majd nyilván a számítástechnika tanulásának apró részleteit, ami valószínűleg egy kicsit alacsonyabb szint, mint az üzleti oldal. De hogyan fontad össze ezt a kettőt, mert ez két nagyon különböző nézőpont, mégis nagyon kapcsolódnak?

Taiyab: De hogyan? Igen, ez olyan, mintha ugyanazt a problémát két nézőpontból közelítenéd meg, igaz? Az egyik: először van egy problémám, hogyan oldom meg? A másik: nos, viszonylag általános készségeket építek, és azok később valamilyen problémára lesznek alkalmazhatók. Igaz. Mindig nehéz volt motiválni magam, amikor nem a problémából indultam ki. És amikor csak általánosan tanultam valamit, az nem... mert nem vezetett közvetlenül valamihez. Nagyon nehéz motivációs utat találtam, nagyon nehéz végrehajtási utat. Szóval amíg egyetemre jártam, mindkettőt csináltam. Szóval az történt, hogy ami igazán lángra lobbantotta a programozás iránti szeretetemet, az az volt, amikor egy elsőéves projekt keretében játékot kellett fejleszteni. Ahelyett, hogy elméletben tanultunk volna, és azt mondtuk volna, oké, elméletileg így csinálod ezt meg azt, aztán gyakorolj, hanem: nem, itt a végső cél. Játékot fogsz készíteni, és innen visszafelé dolgozunk, és így fogod csinálni. Ahogy korábban említettem, mi, a családom és minden testvérem, a játékok világából jövünk. Szóval a játékfejlesztés olyan volt, hogy igen, csináljuk. Igen, meg tudom csinálni. Ezt én csinálom. És amikor erről volt szó, hogy így csináljuk, igen, ez a cél, és innen visszafelé haladunk, akkor nagyon motivált voltam, hogy bármit és mindent megcsináljak. De mindig nehéz volt csak elszigetelten tanulni, valódi, határozott végcél nélkül. Az nehéz volt.

Jonathan: A játékfejlesztés olyan volt. Oké. Szóval most játékok, és építed ezt a játékot. Szóval, menjünk csak végig. Eljutottál az egyetem végére. Most van egy hivatalos számítástechnikai diplomád. Még mindig ott vannak ezek a vállalkozások a háttérben, és most két vállalkozásban vagy benne, amelyek nagyon oktatás, kultúra és tanulás köré épülnek. A Kaido valószínűleg emberi oktatás, mondhatni egy szinten. Volt valaha olyan, hogy ez az a pálya, amerre iparági szempontból haladni akarok? Tudom, hogy a tech egy általános gyűjtőfogalom, mondhatni, de az oktatás része vagy az emberfejlesztés területe, vagy tudod, valaki mondhatja, hogy fintech vagy akármi. Van-e olyan konkrét iparág, ami érdekel, és szívesen látnál?

Taiyab: Azt mondanám, most ott vagyok, ahol vagyok, mert lényegében az orrom után mentem, igaz? Szóval szerintem az szokott történni, hogy az emberek egy kicsit először az orruk után mennek. Elindulnak egy úton, ami érdekesnek tűnik. Aztán mennek rajta, mennek rajta. És aztán, miután eltelt egy bizonyos idő akár annál a dolognál, akár felfedeztek egy csomó mindent, akkor kezdenek konkrét ítéleteket alkotni arról, mely iparágakkal vagy milyen problémákkal akarnak kifejezetten foglalkozni, igaz? Szóval azt mondanám, hogy a Kaidóval és az Exercism-mel való kapcsolatom nagy részben Jeremyhez kötődik, megismerkedtem vele, és még el sem meséltem, hogyan ismertem meg, és hol találkoztunk.

Jonathan: Ó, azt mindjárt megtehetjük, de fejezd be ezt, aztán megyünk tovább.

Taiyab: ezt közben. Igen, igen, persze. De igen, bocs, elveszítettem a gondolatmenetemet.

Jonathan: Tudom, csak a konkrét iparágról, az orr után menésről.

Taiyab: Igen. Szóval inkább arról volt szó, hogy imádtam terméket tervezni. És csak érdekes dolgokon akartam dolgozni. Amikor különféle dolgokat ajánlottak, különösen amikor Jeremyvel beszélgettünk és átbeszéltük a dolgokat, nagyon érdekes problémának tűnt, amivel érdemes foglalkozni. Szóval számomra mindig az volt, hogy melyik probléma tűnik érdekesnek, amivel foglalkozhatok. Menjünk, és oldjuk meg. Kezdem megérezni, milyen problémák érdekelnek a világban, és hol akarok segíteni. De ez inkább a következő, azt hiszem, három-négy évben fog jobban kifejlődni, az biztos.

Jonathan: Ó, szuper. És igen, szóval Jeremyvel az egyetem után találkoztál, valahol a folyamat során. Miről is volt szó?

Taiyab: Miről? Van itt egy másik történet is. Valójában az egyetem alatt ismertem meg Jeremy. Nem ugyanarra az egyetemre jártunk. Úgy 10 évvel idősebb nálam. De az történt, hogy elmentem... szóval mondtam, hogy érdekeltek a startupok, az üzlet és a vállalkozás. Volt egy startup hack hétvége egy helyi egyetemen, az Aston Universityn, üdv az Astonnak. A barátommal úgy döntöttünk, elmegyünk erre a hack hétvégére, mert miért ne? Érdekel a tech. Érdekel a tervezés és fejlesztés. Miért ne? Szóval elmentem erre az eseményre. Aztán voltak különféle pitch-ek, hogy csoportokba kerüljünk. Emlékszem, Jeremy előadta az ötletét. Az ötlet alapvetően egy otthonautomatizálási dolog volt. Szóval évekkel előrébb járt.

Jonathan: Igen. Szóval évekkel korunk előtt járt. Okos városok, okos otthonok, meg ilyesmi.

Taiyab: Pontosan, pontosan. Szóval egy okos... egy otthonautomatizálási eszköz volt, Aya néven, ami azt hiszem, hindiül gondnokot vagy valami hasonlót jelent. És ez volt a teljes otthonautomatizálás: reggel felébredsz, felmennek a redőnyök, felgyulladnak a lámpák, fő a kávé, meg minden ilyesmi. Szóval ezt az ötletet adta elő Jeremy, aztán én is bekapcsolódtam. Alapvetően csatlakozni akartam a csoportjához, az ötlete érdekesnek hangzott. És itt ismertem meg Jeremy, meg néhány kollégámat is. És igen, ez úgy 11 évvel ezelőtt volt, azt hiszem. Aztán később bekapcsolódtam Jeremy startupjába. Egy céget vezetett az orvosi képzés területén, dizájnereket keresett, és nagyon szeretett volna engem. Szóval attól a kezdeti startup hack hétvégétől aztán kávézókban találkoztunk. Igen, megismertük egymást. Aztán valamennyire csatlakoztam az útjához, a startupjához, amíg egyetemre jártam. Szóval az volt a dilemma, hogy a következő két évet az egyetemen töltöm, vagy csatlakozom a startuphoz, és megpróbálom működőképesen megoldani és tanulni.

Jonathan: Na de. Fő a kávé. Ez akkora, és potenciálisan sokkal többet tanulhatsz rövidebb idő alatt.

Taiyab: Potenciálisan. Szóval ez volt a dilemma. Biztos vagyok benne, hogy sokan gyakran ugyanebben a dilemmában vannak. Aztán arra gondoltam, oké, itt ez a probléma, ott az a probléma. Hogyan kaphatom meg mindkettőt? Hogyan csinálhatom mindkettőt? Mert nem akartam csak az egyiknél maradni. Szóval arra gondoltam, oké, amit tehetek, hogy elmegyek az egyetemre, és megkérdezem, csinálhatok-e egy év ipari gyakorlatot? Aztán elmegyek Jeremyhez, és azt mondom, ipari gyakorlatot csinálok. Fel kell venned.

Jonathan: Fel kell venned-

Taiyab: Szóval nagyjából így adtam elő. Elmentem az egyetemre, és azt mondtam, szeretnék egy év ipari gyakorlatot, pedig korábban nem is akartam. Aztán elmentem Jeremyhez, és azt mondtam, ipari gyakorlatot csinálok, dolgozhatok neked egy évig. És nagyjából így kezdődött az egész. Aztán csatlakoztam a Medicationhez, ami az előző startupja volt. Aztán, igen, aztán végigdolgoztuk azt. Aztán végül eljöttem, visszamentem az egyetemre, és befejeztem a diplomámat. De most előretekerve, majdnem 10 évvel később újra kapcsolatba léptünk, visszatértünk a dolgokhoz, aztán csatlakoztam az Exercism-höz, és onnan mentünk tovább.

Jonathan: Nagyjából így... Aztán. Oké, szuper. Szóval köszönöm, hogy ilyen rövid idő alatt végigmentél Taiyab történetén. Rengeteg területet érintettél, ami nagyon klassz. Most mit ajánlanál valakinek, aki épp regisztrál az Exercism-re, vagy el akarja kezdeni a kódolási utat? Többször utaltál rá, hogy találj egy problémát, amit meg lehet oldani, meg ilyesmi, de mik lennének a fő ajánlásaid valakinek, aki be akar lépni a tech világába, és mondhatni, meg akar vetni a lábát?

Taiyab: Igen. Több dolgot ajánlanék. Először is, térképezd fel a terepet, igaz? Értsd meg, mibe kezdesz. Legyen erős okod, amiért belevágsz. És értsd meg azt is, hogy nehéz út lesz, és csak értsd meg és számíts rá, mint bármi értékes dolognál. Nehéz csinálni. A nehéz dolgok jutalmazóak, és a programozás sem kivétel. Igaz. Van benne szórakoztató elem is. Fantasztikus bemenni és építeni meg írni dolgokat, de tudod, először meg kell tanulni az alapokat, és ahhoz erőfeszítés kell. Szóval csak értsd meg. Másodszor, válaszd azokat a platformokat és eszközöket, amelyek kifejezetten kezdőkre fókuszálnak, és jelenleg léteznek. Nézz körül. Rengeteg van belőlük. Próbáld ki őket, és nézd meg, neked valók-e. Szóval csak mártsd meg a lábad egy kicsit. És aztán, ha szereted, és elkezded élvezni... a szeretet erős szó itt, de ha érdekel, és azt mondod, oké, ez elég érdekes, szeretnék egy kicsit többet csinálni, csak kövesd az orrodat. Egyre többet tegyél hozzá minden nap. Azt mondanám, jó ötlet befejezni az egyik ilyen kezdő platformot. Száz százalékos befejezést elérni jó lépés. És ha van étvágyad többre, csak folytasd. Menj, regisztrálj az Exercism-re, iratkozz fel minden más létező dologra, Codecademyra, vagy Treehouse-ra vagy valami hasonlóra. És igazán mélyedj el, de folyamatosan egyre jobban bele kell kóstolnod, és megnézni, tetszik-e.

Jonathan: Az egyik megfigyelésem személy szerint az volt, hogy lehet egy igazi izgalmas pillanatod: ó, meg akarok tanulni kódolni. Aztán elindulsz, és beleütközöl egy téglafalba, ahol az van, hogy hű, olyan sok ember közül lehet választani. Hol kezdjem? Aztán valójában fel kell fedezned a különböző tanítási módokat is, mielőtt igazán azt mondhatnád, hogy na, ez az, ami nekem jól működik. És ha ezt megtetted, akkor jön a következő fázis: le kell bontanod a problémát, ahogy korábban említetted, nagyon kicsi, elérhető lépésekre. Mert ha azt mondod, ó, szeretnék egy weboldalt írni JavaScriptben vagy Reactben vagy akármiben, az olyan lesz, mintha nagyon-nagyon messze lenne. Szóval nem, szerintem ez nagyon jó tanács. Szóval még néhány kérdés Taiyabnak ma. Van ez a koncepció, amit úgy hívunk, hogy a domb, amin meghalnál, ezekben a műsorokban, amiket csinálunk. Ez elég melodramatikusan hangzik, és talán az is. De a lényeg, hogy van-e egy vélemény vagy gondolat, amihez a techiparban ragaszkodnál, amit meg nem másíthatónak tartasz, amiért abszolút foggal-körömmel harcolnál? A harcol talán erős, de ha érted, mire gondolok, tényleg azt mondanád, hogy ez nagyon jó ötlet. Ez szerintem kulcsfontosságú. Ehhez nem fogok hozzányúlni. Mi lenne az a vélemény, és hogyan magyaráznád el mindenkinek, aki hallgat?

Taiyab: Ez talán nem egy konkrét technológiai vélemény vagy gondolat. Kicsit tágabb annál. De azt hiszem, mint társadalom vagy mint világ, nagyon példátlan időket élünk, amikor a számítógépeket és a robotokat irányítók kezében van minden hatalom, alapvetően. És ami nem történik meg, hogy nincs elég érték lecsorgás azokhoz, akik nem fejlesztik vagy birtokolják ezeket a technológiákat, hogy megkapják azokat az erősségeket vagy kiegészítéseket, amiket nyújtanak, igaz? Mert ezen azt értem, hogy ezen a ponton mindannyian androidok vagyunk, igaz? Gyakorlatilag. Úgy értem, ott vannak ezek az eszközök a zsebünkben, megerősítik a gondolatainkat, és hozzáférést adnak ehhez a technológiához. Őrült dolgokat engednek meg, amiket korábban nem tudtunk. De a helyzet az, hogy sok hatalom még mindig nagy cégek tulajdonában van, irányítják és aratják le, stb. Szóval azt mondanám, hogy társadalomként még nem tanultuk meg, hogy ezt az értéket mindenkinek odaadjuk. És ez valami, amin egyre többet gondolkodom. Ez valami, ami nagyon érdekel, és sokat olvastam róla, próbálom kitalálni, és ezt a problémát több szinten próbálják megoldani. Persze, ha az embereknek több hozzáférést adunk a programozáshoz, az egy módja annak, hogy a hatalmat a hétköznapi emberek kezébe adjuk. De a politikusok is próbálják a maguk szintjén, és más szervezetek is különböző szinteken. Ez valami, ami mélyen érdekel, és figyelemmel kísérem, élénk szemmel. Nem mondhatom, hogy van egy konkrét része, amin végrehajtok vagy dolgozom, de az Exercism egy platform, amely sok ilyen felé halad. Szóval abból, amit tehetünk, és ami hatalmamban áll, azt hiszem, legalább egy kis horpadást okozok ebben a problémában, az biztos.

Jonathan: Szóval gyakorlatilag, és talán ezzel kicsit sarokba szorítalak, mit tehetnénk te és én ma, ami egy kicsit hozzáférhetőbbé tenné a dolgokat? Tudom, hogy beszéltél arról, hogy az Exercism a lehető legmegközelíthetőbb akar lenni, de hogyan állítanád be a gondolkodásodat és a mai cselekedeteidet, hogy ezt egy kicsit megvalósítsd?

Taiyab: Igen, ez egy nagyon nehéz kérdés. Mondhatnám, elmondhatnám a szokásos dolgot, hogy mindenkinek bevezetjük a programozási írástudást, stb. De még ez sem adja vissza a lényeget. Amit például látunk, az rengeteg innováció az AI-ban, nyilván a kriptóban is, meg mindenben. És kezdünk egy kicsit abból az értékből is kapni. Például, ha megnézed ezeket az AI képgenerátorokat, most már beírhatsz néhány kulcsszót egy AI eszközbe, és gyönyörű festményt generál neked, alapvetően. Valójában azt hiszem, ez egy Discord által készített eszköz. De amit konkrétan mondanék, hogy valószínűleg jobban kellene teljesítenünk a közvetlen környezetünkben vagy a közvetlen családjainkban. Szóval nagyon arról beszélünk, hogy az Exercism egy platform, ami ezt meg azt csinálja, de talán meg kellene tanítanunk a saját családjainkat azokra a dolgokra, amikről beszélünk, igaz? Talán a szüleink különösen kimaradtak a technológiából. Talán nem használják annyira az okostelefonjukat, amennyire lehetne, talán nem tudják, hogyan kell azokat az alapvető dolgokat csinálni, amiket mi mindennap természetesnek veszünk. Szóval szerintem határozottan meg kell tanítani az idősebb generációkat, hogyan fogadják be és használják a technológiát, a fiatalabbakat is, és biztosítani, hogy a közösségünk a közvetlen környezetünkben hozzáférjen.

Jonathan: Öö.

Taiyab: ismerje az eszközöket, hozzáférjen hozzájuk, és magabiztosan használja őket. Szerintem ez hatalmas hatást gyakorolna.

Jonathan: Igen. És szerintem ehhez csak annyit, hogy talán a vállalkozói szellemed is abban nyilvánul meg, hogy hogyan hidalhatjuk át a szakadékot a nagyon összetettnek tartott dolgok és az egyszerűbbé tétel között? Nem mintha ez mindig könnyű lenne, de talán építsünk egy olyan absztrakciós szintet, amely több embernek segít.

Taiyab: Úgy érzem, ez amúgy is inkább kulturális vagy általános társadalmi probléma. Szóval látom, hogy mi is kiöregszünk a fiatalabb technológiából, igaz? Szóval nem vagyunk olyan fiatalok. Nem tudom, te hány éves vagy, Jonathan, de én a harmincas éveim elején járok, igaz? 35. 35. Szóval a harmincas éveinkben vagyunk, igaz? És vannak dolgok, amikről hallottam, vagy fogalmam sincs, amit a húszasok és a tizenévesek csinálnak, és nekem fogalmam sincs róla. Igen. Igaz. Szóval szerintem van egy természetes, azt hiszem, nem is elmeszesedés, de majdnem olyan, hogy egyszerűen nem tudod, mi van

Jonathan: Igen.

Taiyab: a fiatalabb oldalon, ahol nem tudod, mit csinálnak a fiatalok, vagy nem tudod.

Jonathan: Az agyad nem mozog olyan gyorsan. Ez a valóság.

Taiyab: Igen, nem olyan neuroplasztikus. És nem is vagyunk azok. És amúgy is elfoglaltak vagyunk. Elfoglaltak vagyunk a dolgainkkal. Azzal vagyunk elfoglalva, hogy építünk valamit, vagy a napi munkánkat végezzük. Ezért már nem tudjuk megengedni magunknak azt a felfedezési fázist, hogy elmenjünk és felfedezzünk új technológiákat, új dolgokat. Míg a fiatalabbak nyilván általában nem dolgoznak. Elmehetnek felfedezni az AI-t, ezt meg azt, és rengeteg menő új dolgot tanulhatnak, amiből mi kicsit kiöregszünk. Szóval szerintem az idő is probléma, és hogy adj magadnak teret és szabadságot új dolgok felfedezésére.

Jonathan: Igen, szuper. Ez teljesen találó. Akkor még egy kérdés, mielőtt landolunk, eddig egy óra jóság volt. Milyen ajánlást adnál az Exercism közösségének? Bármi lehet, olyan könnyed is, hogy menj és vegyél egy fagyit, vagy olyan is, hogy kezdj egy hektikus edzésprogramot. Ezt kell tenned. Milyen ajánlást tennél a közösségünknek erre a hétre, amit abszolút ki kell próbálniuk?

Taiyab: Két dolgot, és ezek azok, amin én is dolgozom, és nem vagyok bennük valami jó. Szóval nem prédikálok. Csak azt mondom, hogy ezekre kellene mindannyiunknak fókuszálni közösségként. Az egyik, hogy javítsunk a kommunikáción. Nem feltétlenül az írásbeli, hanem a szóbeli kommunikáción. Az egyik probléma, amit sok fejlesztői közösségben látok, hogy jók vagyunk a problémamegoldásban nagyon logikus szempontból. De nem vagyunk jók abban, hogy megfogalmazzuk a problémát vagy a megoldást. Szóval a narratívaépítés, a történetmesélés mindenképp olyan készségek, amiket egy tipikus programozónak meg kellene tanulnia. Hogy jobban kommunikáljon. Ez az egyik. A második pedig az lenne, hogy talán fejlesszünk egy kicsit több kitartást. Csak értsük meg, hogy a dolgok nem mindig úgy alakulnak, ahogy szeretnénk. Az élet dobál eléd dolgokat, és meg kell birkóznod velük. Szóval szerintem ez a két dolog mindenképp értékes készség, amiket mindannyiunknak fejlesztenie kellene.

Jonathan: Mm-hmm. Ez fantasztikus. Szerintem a nagyszerű hozzászólásod kapcsán, amit nagyon szeretek. A dolgokkal szembenézni sokkal hasznosabb, mint elmenekülni a probléma elől. És szerintem ez valami, amit az elmúlt pár évben igaznak találtam: van egy probléma. Jobb felé menni és átmenni rajta, mint megpróbálni megkerülni és nem foglalkozni vele.

Taiyab: És néha fel kell pörgetned magadat egy kicsit, úgy értem, itt jön be a fizikai fitnesz. Az egyik ok, amiért az emberek edzőterembe járnak, hogy önbizalmat ad, és azt az érzést, hogy neki akarnak látni a napnak. Szóval azt mondanám, pörgesd fel magadat, és láss neki azoknak a dolgoknak, nézz szembe azokkal a démonokkal, amikről tudod, hogy ott vannak. Igen, fuss neki.

Jonathan: Nos, Taiyab, nagyon köszönöm az idődet ma. Mindig jó hallani az emberek történeteit, és megkapni azokat a kis aranyköpéseket. Rengeteg jó dolog volt abban, amiről ma beszéltünk. Nagyon értékelem az időt. Köszönöm mindazt a munkát, amit a Kaido és az Exercism csodálatos dizájnjába fektettél, és a folyamatos munkádat. És ha szeretnél kapcsolatba lépni Taiyabbal és beszélgetni a dizájnról, biztos vagyok benne, hogy nyitott rá, ésszerű kereteken belül. Tudod, nem akarjuk, hogy a világ rád törje az ajtót, de ha megtörténik, nem panaszkodunk.

Taiyab: Igen, nem panaszkodunk. Nyugodtan írj rám Slacken. Ott vagyok a Slacken, és tweetelhetsz nekem a @Taiyab címen, T-A-I-Y-A-B, és csak írj ott, semmi probléma.

Jonathan: Szóval nézzétek meg, nézzétek meg a dizájnokat, amiket feltett, és remélhetőleg ez egy kis betekintést adott a gondolkodásmódba, ahogy Taiyab megálmodja a dolgokat. De ismét köszönöm, és mindjárt jelentkezünk. De még egyszer köszönöm, Taiyab. Köszönöm az idődet, és hamarosan találkozunk.

Taiyab: Köszönöm, Jonathan.